Kódolj határok nélkül!

2020.02.16. 18:00

Középiskolásoknak hirdetnek programozói versenyt

A szakmai versenyen a diákoknak lehetőségük nyílik, hogy megmutathassák tudásukat és gyakorlati tapasztalatot is szerezzenek.

Forrás: Shutterstock

A Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. országos középiskolai nyílt forráskódú programozó versenyt hirdet „Kódolj határok nélkül!” címmel.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt forráskódú szabványok a magyar közigazgatásban fontos szerepet töltenek be. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.

A verseny meghirdetésének célja, hogy népszerűsítse a nyílt forráskódú technológiák használatát és növelje ismertségüket.

A programozó versenyre ez alkalommal 3 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők a weboldalán verseny.nisz.hu. Csapattag lehet minden diák, aki a 16. életévét betölti a döntő időpontjára, azaz 2004. április 17. előtt született. A bajnokság keretében márciusban két online fordulóra kerül sor, majd legeredményesebb 10 csapat továbbjut az országos 24 órás programozási versenyre, ahol a legügyesebb 3 csapat részletesen bemutathatja elkészült munkáját.

Az első helyezett csapat tagjai a felkészítő oktatójuk kíséretében részt vehetnek a nürnbergi LibreOffice Conference 2020 eseményen, Németországban, emellett a diákok informatikai készüléket is nyernek. A második és harmadik helyezett diákok és felkészítő tanáraik szintén értékes tárgyi nyereményekben részesülnek.

A megmérettetésen kizárólag nyílt forráskódú témával kapcsolatos elméleti és gyakorlati feladatok várnak a jelentkezőkre. Az első forduló kérdései főként a felhasználói tudást mérik fel LibreOffice, GIMP, VLC, Web böngészők és egyéb nyílt forráskódú alkalmazások területén.

A második fordulóban virtualizáció, operációs rendszer, adatbázisok, mentés monitoring, forráskód elemzés témakörben feltett kérdésekre keresik a választ a fiatalok. A témák között lesznek többek között MySQL, MariaDB, CentOS, KVM, Icinga, Nagios-t érintő feladatok.

Az országos döntőben a csapatoknak nyílt forráskódú szoftverek segítségével 24 óra alatt kell elkészíteniük, lefejleszteniük (Drupal keretrendszerben) a helyszínen meghatározott, a közigazgatásban létező, valós probléma megoldására irányuló feladatot.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!