Földön túli nyaralás

2021.06.28. 12:32

Hivatalos engedély űrturizmusra – tényleg bárki vehet jegyet

Kiadta az engedélyt az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA): aki fizet, az égbe mehet. Nem kell képzettség, csak tömött pénztárca.

Virgin Galactic Makes Space for Second Time in Ten Weeks with Three On Board

Forrás: Virgin Galactic

Fotó: Virgin Galactic

Megnyugodhatnak, akik már elővételben jegyet vettek a Richard Branson brit milliárdos Virgin Galactic cége által kínált űrutazásokra.

Aki kifizeti a 250 ezer dolláros – mintegy 74 millió forintos – jegyet, repülhet.

Bár úgy hírlik, jó lesz sietni a pénztár előtti sorba, mert a jegyek ára egyre magasabb lesz.

Az FAA engedélyezése attól gyorsulhatott fel, hogy az eddigi bizonytalankodások után a Virgon Galactic májusi próbaútja olyan jól sikerült.

Branson egészen más koncepcióban gondolkozik, hogy szintén milliárdos vetélytársai. Elon Musk a visszatérő, újrafelhasználható rakéták híve, Bezos, az Amazon tulajdonosa pedig egy óriási rakéta-kapszula kombóval szállít, amelyről ejtőernyővel lehet majd visszatérni a Földre.

Richard Branson űrhajóját viszont egy repülő gyomrából indítják útnak.

Figyelik is egymást az űrvállalkozók: mikor kiderült, hogy az Amazon tulajdonosa bejelentette, ő felmegy, sőt, az öccsét is magával viszi az űrutazására, a fáma szerint Branson is elhatározta magát a repülésre. Musktól egyelőre nem hallottunk még ilyet.

Richard és Sam Branson egy korábbi kilövésen ünnepel
Fotó: Virgin Galactic

Ha minden terv szerint halad, július 4-én a Virgin Galactic az égbe megy. Mindenesetre a cég árfolyama már megkezdte az emelkedést.

Borítóképünkön a Virgin Galactic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!