Fotó: Shutterstock.com

Digitális gazdaságnak digitálisan felkészült munkavállalók kellenek

Hozzászólások

Katonai szellemben, bentlakásos intézményben Majer Tamás
Terepmintás nevelés – Ismét lesz honvédkollégium a koronázóvárosban
spirituális témák, szépirodalom és versek / 8 perce
Závodszky Noémi olvasmányélményei: Minden mindennel összefügg, avagy tanulás az egész életünk
Az ismeretségi körében és Fehérvár-szerte is sokan tudják róla: nyitott a spirituális dolgokra. Olvasásélményeiről s a kultúra online jelenlétéről Závodszky Noémi színésznő beszélt lapunknak.
Gyász
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEHÉRVÁRY ISTVÁNNÉ szül. P. Kovács Mária 2020. március 25-én, életének 80. évében elhunyt. Utolsó útjára 2020. május 30-án 14 órakor kísérjük a seregélyesi köztemetőben. Köszönet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, nagypapánk, dédpapánk BORBÉLY IMRE 78 éves korában örökre megpihent. Temetése szűk családi körben az agárdi temetőben megtörtént. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓ 69 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. május 30-án 14 órakor lesz a fehérvárcsurgói református temetőben. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZECSŐDI FERENC a Kereskedelmi és Hitelbank várpalotai fiókjának nyugalmazott igazgatója 2020. május 12-én életének 82. évében végleg megpihent. Végső búcsút 2020 május 29-én 15 órakor veszünk a gárdonyi katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOHL LÁSZLÓNÉ szül. Albrecht Mária a Ruhaipari Szövetkezet volt dolgozója 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 14 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÖRÖK SÁNDOR 83 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. június 3-án 14 órakor lesz a székesfehérvári Sóstói Római Katolikus temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám KISS LAJOS 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 26-án 14 órakor a székesfehérvári Hosszú temetőben lesz. A gyászoló család
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Szívünkben örök fájdalom és szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÉPLI ISTVÁN nyugállományú rendőr főtörzsőrmester, soponyai lakos 2020. május 16-án 68 éves korában rövid ideig tartó súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. május 27-én, szerdán 15 órakor lesz a soponyai katolikus temetőben. Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik temetésén megjlennek, és gyászunkban osztoznak. Külön köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik betegsége ideje alatt bármely módon segítséget nyújtottak. Gyászoló család
"A jó lelkek csillagként élnek tovább." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÁNOSNÉ szül. Jánoki Judit a Fémmunkás vállalat volt titkárnője hosszú betegség után csendesen megpihent. Temetése 2020. május 26-án 15.30-kor lesz a pátkai katolikus temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott. Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOVASI ZOLTÁN kőműves mester szárazréti lakos (SZIM nyugdíjasa) 2020. május 13-án életének 79. évében örökre megpihent. Temetése 2020. május 27-én 13 órakor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁCS LAJOSNÉ (Ica néni) a Soponyai Általános Iskola egykori tanítónője 2020. május 13-án életének 83. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2020. május 23-án, szombaton15 órakor veszünk végső búcsút a soponyai katolikus temetőben. Emléke szívünkben él. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédink, anyósom JAKAB GYULÁNÉ szül. Németh Mária 91 éves korában vissza adta lelkét a Teremtőnek. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOS 67 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. június 2-án 11 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti köztemetőben.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENEI SÁNDOR pátkai lakos életének 80. évében 2020. május 2-án elhunyt. Utolsó útjáról, hamvainak végső elhelyezéséről később intézkedünk. Gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ROSTA ISTVÁNNÉ szül. Sallai Ibolya 2020. 05. 19-én, életének 70. évében örökre megpihent. Temetése 2020. május 23-án 14 órakor lesz a seregélyesi köztemetőben. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZALKAI SÁNDORNÉ (Ancika), a Fodrász Szövetkezet volt fodrásza, életének 80. évében hosszú betegség után eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 29-én, 12.30 órakor lesz a Béla úti Temetőben. Köszönetünket fejezzük ki a velünk gyászolóknak. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZALKAI SÁNDORNÉ  (Ancika) a Fodrász Szövetkezet volt fodrásza, életének 80. évében hosszú betegség után eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 29-én, 12.30-kor lesz a Béla úti Temetőben. Köszönetünket fejezzük ki a velünk gyászolóknak. Gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédnagymamánk Özv. JÁNOSI GYULÁNÉ szül. Pereczes Mária 82 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 23-án szombaton, 14 órakor lesz a úrhidai temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Szívünkben örök a fájdalom és a szeretet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SCHMIDT LÁSZLÓ halálának 5. évfordulóján. Szerető felesége, fia és menye. Külön emlékezünk születendő unokája helyett, akit Ő onnan fentről is félt, óv, és nagyon szeret.
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Fájó és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LÁSZLÓNÉ szül. Brunner Erzsébet 2020. április 18-án életének 80. évében, csendesen megpihent. Utolsó útjára 2020. május 23-án, 13 órakor kísérjük a zámolyi temetőben. Emléke szívünkben örökké él! Gyászoló család
közösen táncolt a Paraba Swing Klub / 13 perce
Figurák maszkban, az évforduló napján
Bokros Judit
a fegyverkovács átadta remekeit / 17 perce
Fejedelmi kiállítás – Rákóczi korabeli fegyvereket visznek Fejérből Csehországba
Majer Tamás
három tagjuk is ott volt Szabadbattyánban / 23 perce
Együtt oltották a tüzet a Fülöp család tagjai
Korondy Tamás
friss adatok / 25 perce
3816 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 4 krónikus beteg
Ingyenebéd márpedig létezik / 28 perce
Szerveződik a nyári szünidőre a rászorultak szociális alapú gyermekétkeztetése
Sági Zoltán
nyaralási szezon / 38 perce
Erős szezont várnak a vendéglátásban