Súlyos következmények

2020.02.21. 17:34

Bosszúpornó: egyre több fiatal esik áldozatul

A 18 és 30 év közötti francia fiatalok 90 százaléka ismeri a bosszúpornó fogalmát, sőt, négyből egy látott már a neten bosszúból megosztott intim felvételt vagy képet.

Forrás: Shutterstock

A közelmúlt egyik nagy francia politikai botránya, a Griveaux-ügy, mely Emmanuel Macron főpolgármester-jelöltjének bukását és lemondását eredményezte, rávilágított az úgynevezett bosszúpornó jelenségre, amely olyan szexvideó vagy fotó, amit az egyik fél a másik hozzájárulása nélkül, bosszúból tesz közzé az interneten – írja hírösszefoglalójában a V4 Agency.

A 20 minutes francia hírportál felkérésére az Opinion Way által 540 18 és 30 év közötti francia fiatal megkérdezésével készített felmérésből kiderül, hogy a válaszadók 89 százaléka hallott már a bosszúpornóról, sőt, 26 százalékuk látott már ilyen jellegű képet vagy videófelvételt. A bosszú ezen formája egyébként nem új keletű dolog, viszont a közösségi hálózatok terjedésével egyre gyakoribb, ráadásul

ami egyszer felkerült a világhálóra, azt szinte lehetetlen onnan eltüntetni,

ezért is mondják gyakran, hogy az internet nem felejt.

A megkérdezett 18-30 év közötti korosztály 2 százalékáról saját elmondásuk szerint tettek már fel intim képet vagy videót akaratuk ellenére az internetre, minden tizedik fiatal pedig ismer olyan személyt, aki bosszúpornó áldozata volt. A felmérésből az is kiderül, hogy az áldozatok túlnyomórészt fiatal lányok, a válaszadó fiatal nők 13 százaléka volt már ilyen bosszú áldozata, míg a fiatal férfiak esetében ez az arány „csupán” 8 százalék.

A nők esetében különösen súlyos következményei lehetnek a bosszúpornónak, sokuknál jelentkezik poszt-traumás stressz, szorongás, depresszió, de még az öngyilkosság gondolata is felmerül bennük, ráadásul egy ilyen felvétel nyilvánosságra kerülése könnyen vezethet internetes zaklatáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!