Gyengülő koreai teljesítmény

2019.01.08. 19:49

A Samsungot is visszaveti a gyengülő kínai kereslet

Két év óta először negyedéves működési nyereségének csökkenésére számít a Samsung Electronics.

A dél-koreai elektronikai konszern kedden közölte, hogy becslései szerint éves összevetésben 29 százalékkal, 10,8 billió vonra (9,67 milliárd dollárra) csökkent a tavalyi negyedik negyedévben megtermelt működési profitja, míg bevételei 11 százalékkal 59 billió vonra (52,82 milliárd dollárra) estek vissza, írja az MTI.

Az S&P Global Market Intelligence elemzői 63,5 billió von bevétel mellett 13,8 billió von működési eredményt vártak a negyedik negyedévről, és arra számítanak, hogy a Samsung profitja csökkenni fog az idén a kínai gazdaság gyengülő teljesítménye miatt.

A dél-koreai vállalat január végén ismerteti a végleges adatokat és azt, hogy pontosan miként szerepelt a negyedévben a cég mobil- és félvezetőgyártó ágazata. Az előzetes becsléshez általában nem szokott magyarázatot fűzni a vállalat, de ezúttal háttérnyilatkozatot fűzött a profitfigyelmeztetéshez, hogy „enyhítse a zavarodottságot” a befektetők körében.

„Arra számítunk, hogy a nyereség mérsékelt lesz 2019 első negyedévében is, tekintettel a félvezetőgyártó üzletág nehéz feltételeire”

Ez áll a közleményben, amelyben a chipek iránt kereslet gyengülése mellett azt is kiemelték, hogy erősödött a verseny a mobiltelefonok piacán.

A memória áramkörök két alapvető típusa közül a DRAM-chipek világpiaci ára 10 százalékkal, a NAND-chipeké pedig 15 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben a DRAMeXchang tajvani piackutató cég adatai szerint. A memóriapiac trendjeit vizsgáló cég arra számít, hogy az idei első negyedév átlagában további 10 százalékkal csökken a memória áramkörök ára.

A dél-koreai Samsung Electronics világelső a televíziók, memória áramkörök és okostelefonok gyártásában. Nyereségének és bevételének csökkenése tovább fokozta az aggodalmat az amúgy is ideges befektetők körében, miután a múlt héten az Apple amerikai információtechnológiai óriáscég 12 éve először csökkentette bevételi várakozásait a gyenge kínai eladásokra hivatkozva.

A Samsung Electronics részvény árfolyama 1,68 százalékos mínuszban, 38 100 vonon zárt kedden a szöuli tőzsdén, ami az egy évvel ezelőtti árfolyamhoz képest több mint 25 százalékkal alacsonyabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!