Járvány

2021.03.29. 06:00

A munkavállalók harmada munkahelyváltást fontolgat

Egészen pontosan a munkavállalók 35%-a latolgat munkahelyváltást a következő 12 hónapban.

Forrás: Shutterstock

A Kaspersky „Securing the Future of Work”, azaz a Munka jövőjének biztosítása című jelentése szerint a karrierváltás válaszadók által említett két legfőbb mozgatórugója az adott körülmények között teljesen természetes és érthető is:

az egyik a magasabb fizetésre való törekvés (49%), a másik pedig a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly kialakítása (41%).

A munkaerőpiaci bizonytalanságok ellenére az embereknek most is megvannak a maguk ambíciói. Bár szinte minden második válaszadó a jelenlegi pozíciójában szeretne maradni (48%), sok munkavállaló bátran újrakonfigurálja a munkanapját, hogy az jobban illeszkedjen a magánéletébe. A lezárások és

a távmunka közepette arra is több idejük jutott, hogy elgondolkozzanak további karrierjükről,

továbbképezzék magukat, vagy valami újat tanuljanak.

Bármelyik irányt is választották, a legnagyobb motivációs erő egy új munkakör kipróbálására a jobb fizetés volt (49%). A második leggyakoribb ok a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly megteremtése volt, ez a válaszadók 41%-át motiválta. A világjárvány rávilágított, hogy milyen jó is több időt tölteni otthon a családdal, valamint a minket érdeklő dolgokkal és hobbikkal foglalkozni. A munkavállalók feltehetően azt szeretnék, ha ez a lehetőség továbbra is nyitva maradna.

A fizetés és a személyes kényelem után a válaszadók által említett harmadik leggyakoribb ok az érdemi és tartalmasabb munkakör keresése volt (35%). Lehetséges, hogy a 2020-as év eseményei miatt az emberek újragondolták jelenlegi munkájukat, felismerték az idő értékét és azt, hogy mire szeretnék azt fordítani.

A biztonsági cég új kaland-videójátéka, az „Own Your Future” egy munkanapon viszi végig a játékosokat, és közben bemutatja azokat a szokásokat és döntéseket, amelyek segítségével a munkavállalók a kezükbe vehetik a saját jövőjüket.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!