villantás a jövőbe

2018.12.20. 10:35

A milliárdos zseni tényleg megcsinálta a föld alatti tesztalagutat

Elsőre néha akár őrültségnek tűnnek a kissé feltűnési viszketegségben szenvedő Elon Musk ötletei. De sorra megvalósulnak.

Elon Musk (MTI/EPA/Morgan Sette)

Most éppenséggel a Los Angelesben első föld alatti tesztalagútját avatta fel nyilvánosan. Megint merész gondolatot készül megvalósítani: a nagyvárosok közlekedését akarja a föld alá helyezni.

Elon Musk cége, a The Boring Company egy 1,8 kilométer hosszú, egy autónál nem sokkal szélesebb csőjáratot nyitott meg az MTI szerint.

A tervek szerint az autók óránként 240 kilométeres sebességgel haladhatnak benne, de Musk szerint a hosszú távú cél az óránkénti 480 kilométeres sebesség elérése egy speciális módszerrel.

Az autók és utasaik mintha egy csőpostában utaznának egyik városból a másikba – mondta.

A sajtónak szerdára virradó éjjel bemutatott tesztvezetésen egy fehér színű, átépített Tesla Model X egyelőre jóval lassabban, 80 kilométer per órás sebességgel haladt. Musk szerint ennek oka, hogy még megfelelően el kell simítani a talajt.

A csakis nagy léptékben gondolkozó Elon Musk a hírhedten akadozó Los Angeles-i közlekedést akarja tehermentesíteni egy új hálózat segítségével.

A Los Angelestől délre, Hawthorne-ban lévő csőalagutat a The Boring Company 10 millió dollárért (2,8 milliárd forintért) építette. Musk májusban bejelentette, hogy az új technológiával tíz perc alatt elérhető lesz Los Angeles központjából a nemzetközi repülőtér.

A projekt támogatói szerint a Los Angelesből San Franciscóig tartó, jelenlegi 5-6 órás menetidőt fél órára lehet majd csökkenteni.

Elon Musk dél-afrikai származású amerikai üzletember nevéhez fűződik többek között a PayPal, a SpaceX (eljuttatni az embert a Marsra), a Tesla elektromos autó, a SolarCity, a cikkben említett The Boring Company vállalkozás és a Hyperloop.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!