A szülő is nyomkodja

2020.02.22. 07:20

A hároméves gyerekek fele már okostelefont használ

Az Y-generációs szülők féltik a gyerekeiket, mégis mobilt adnak a kezükbe.

Forrás: Shutterstock

Többek közt arra keresték egy felmérésben a választ, hogyan nevelik gyermekeiket a digitális eszközök használatára az Y-generációs – azaz 1980 és 1995 született – szülők, akik már maguk is a digitális kor szülöttei.

A három év alatti gyermekek fele, a négy-hat évesek 90 százaléka használ okoseszközöket; főként okostelefont, tabletet és notebookot – derült ki a Huawei Techologies Hungary kutatásából, amely az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a szülők

annak ellenére adják oda készülékeiket legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes megengedni számukra

az okoseszközök használatát.

Később engednék, mint ahogy valójában teszik

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a digitális nevelés kapcsán a szülők a saját maguk által támasztott elvárásoknak is nehezen tudnak megfelelni. Főként az okoseszközök veszélyeitől és a függőség kialakulásától tartva, jellemzően úgy érzik, hogy később lenne csak ideális megismertetni a gyermekeiket az okoskészülékek világával, ahhoz képest, mint amikor ténylegesen a kezükbe adják az ilyen eszközöket.

Ideális esetben 72 százalékuk egyáltalán nem adna okostelefont öt év alatti gyermeke kezébe, 41 százalékuk pedig csupán nyolcéves kor felett engedné használni a technika vívmányait. Érdekesség, hogy kis arányban ugyan, de a felmérésben résztvevő szülők két százaléka már egy éves kor alatt elkezdené a gyerek okoseszközökhöz „szoktatását”.

Példamutatás: anyuék a gyerekek mellett is sűrűn telefonoznak

Noha tartanak a túl korai készülékhasználat hatásaitól, mégis az Y-generációs szülők jelenleg hároméves kor alatti gyermekeinek fele már használt valamilyen okoseszközt – jellemzően két-három évesen találkoztak először kütyüvel. A most négy-hat évesek csupán tíz százaléka nem találkozott még okostelefonnal, notebookkal, vagy tabletettel, míg a tízévesnél idősebbek közül már nincs olyan gyermek, aki ne használt volna élete során legalább egyszer ilyen eszközt.

Kiderült, hogy mindössze a szülők 17 százaléka várt legalább az iskoláskorig, és hétéves korában vagy később ismertette meg gyermekét az okoseszközökkel. Összességében a válaszadók több mint 20 százaléka mondta azt, hogy gyermeke még egyáltalán nem találkozott okoseszközzel, az ő gyermekeik jellemzően a legfiatalabbak köréből kerülnek ki.

A szülők harmada elsősorban azért ad okoskészüléket gyerekének, mert minél előbb meg szeretné ismertetni vele a technológiát, míg 28 százalékuk azért, hogy ne maradjon le kortársaival szemben.

Indokként szerepelt az is, hogy a szülők nem szeretnék, ha gyermekük „kilógna a sorból”.

A felmérésben résztvevő szülők többsége gyermeke társaságában is rendszeresen használja okostelefonját függetlenül a gyermek életkorától; mindössze hat százalékuk nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben mellőzi a telefonhasználatot gyermeke társaságában. Többségük fél és egy óra közötti időintervallumot használja készülékét gyermeke mellett, azonban 4 százalékuk 5 óránál is többet tölt kütyüjével.

Olcsóbb okostelefonnal szoktatják a szülők gyermekeiket a technológiához

A megkérdezett szülők gyermekeinek 77 százaléka használ otthon valamilyen okoseszközt, legnagyobb arányban okostelefont, míg a szülők 23 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem ad okoskészüléket gyermekei kezébe. Amíg nem rendelkeznek okostelefonnal – amely főként a kisebb korú gyermekekre jellemző – a szülő okostelefonját kapják meg, átlagosan napi 1 órát használhatják az eszközt.

Jellemzően otthon és utazás közben használják a szülők készülékeit, akik legnagyobb számban valamilyen rajzfilmmel, videóval foglalják le őket ez idő alatt.

Az Y-generációs szülők gyermekei közül 31 százaléknak van saját okostelefonja – többnyire nyolc év alatti gyermekekről van szó –, ezek általában kisebb értékű, jellemzően 50 ezer forint alatti készülékek. A szülők nem tartják célnak, hogy prémium kategóriás telefont kapjanak gyerekeik, ennek ellenére a gyermekeik négy százalékának olyan telefonja van, amely 100 ezer forintba, vagy annál többe került.

Több okból is félti gyermekét az Y-generációs szülő

A megkérdezett szülők a digitalizáció árnyoldalait is érzékelik. A felmérésben résztvevők 72 százalékában már felmerült, hogy az okoseszközök káros hatással lehetnek gyermekeikre, elsősorban a függőséget, valamint az erőszakos tartalmak megjelenését tartották veszélyesnek az okoseszközök használatát illetően, mi több, a gyerekek 22 százalékánál már tapasztaltak okoskészülék-függőségi jeleket.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!