Íme, a közeljövő

2020.01.17. 14:47

A digitális élmény lesz a menő

Úgy tűnik, a húszas évek egyik divatos kulcsszava lesz az „élmény”, ami a puszta használat helyébe akar lépni.

Forrás: Shutterstock

A következő évtizedben a digitális élményeket keresik majd az emberek – sokak után már így fogalmaz a Cisco új előrejelzése is.

Úgy tartják, ezek megjelenítéséhez a szolgáltatók egyebek mellett a virtuális és kiterjesztett valóság technológiáját, a mesterséges intelligenciát, az 5G-t és az intelligens IoT-rendszereket veszik igénybe.

A világ egyik vezető technológiai vállalata ugyanakkor úgy látja, az alkalmazások következő generációinak technológiai igénye

messze túlmutat a jelenlegi internetes infrastruktúra lehetőségein,

ahol a szűk keresztmetszeteket elsősorban a teljesítmény, a korlátozott anyagi források, illetve az energiafelhasználás okozzák.

Az előrejelzés szerint az innováció új szintre emelése kritikus fontosságú a jövő internete szempontjából, és úgy gondolják, hogy a szilícium, az optika és a szoftverek azok a technológiák, amelyek révén ez a cél elérhető.

A cég egyik korábbi előrejelzése szerint

2022-ben az adatforgalom nagyobb lesz, mint az internet elindítása óta eltelt 32 év alatt összesen,

két év múlva pedig már 28 milliárd eszköz csatlakozik az internetre, amelyek közül számos berendezés – robotok, gyártósorok, orvosi és oktatási eszközök – vezeték nélküli hálózaton keresztül kommunikál majd.

A piacelemzéssel is foglalkozó Gartner jelentése azt vetíti előre, hogy 2020-ra az új IoT-projektek (Internet of Things – a dolgok internete: a világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök kapcsolódása) 80 százaléka mobilnetre vagy vezeték nélküli hálózatokra épül majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!