Drágaságaink

2022.09.05. 15:01

A hajlékony szépség ára: kipróbáltuk a Samsung új kütyüjeit

Még augusztusban piacra dobta a Samsung az idei hajlítható okostelefonjait, a Galaxy Z Flip4-et, a Galaxy Z Fold4-et és a Galaxy Watch5-öt. Nagyot néztünk.

Forrás: Samsung

A két hajlítható telefon első pillantásra déjà vu élmény: de hiszen ezek csakis a tavalyi készülékek lehetnek! Gondos méricskélés, hasonlítgatás kellett, hogy felfedezzük: a megjelenésében szinte tökéletesen azonos telefonok a motorháztető alatt megváltoztak, szoftveresen fejlődtek. És, ami még fontosabb – végre! – a kameráik is felzárkóztak. Ha nem is a legjobb kamerás Samsungok sorába, de kétségkívül kezdenek igazodni az árszintért elvárható minőséghez.

Ami nem változott (mitől is változott volna?), az egekbe definiált ár. Bár a Samsung a megjelenés óta eltelt egy hónap után már akciózik, eggyel nagyobb tárhelyet ad azonos összegért, vagyis most százezreket lehet az eredeti árhoz képest spórolni, de így is

a kistestvér, a Z Flip4 10 forint híján 480 ezerbe, a csúcskészülék Galaxy Z Fold4 pedig kiszereléstől függően 780 és 840 ezer forintba kerül.

Ilyen árszinten nem lehet mindennapi használati tárgyaknak tekinteni a két hajlítható kütyüt, nyilván csak az veszi meg ezeket, akinek nem remeg a keze a gondolattól, hogy mi lesz, ha közel fél, egymilliós holmit ejt le mondjuk fél méter magasból. Mióta hajlítható okostelefonok vannak – s ez már a negyedik év –, az efféle mulatság mifelénk leginkább életmód-készüléknek számít. A mai napig komoly feltűnést lehet kelteni vele társaságban, holott a villogáson kívül sokféle feladatra, sokaknak alkalmas lenne.

A Flipet – ez a függőlegesen nyíló kisebbik – simán zsebre lehet vágni, s kinyitva lesz nagyjából akkora, mint a Samsung hagyományos csúcskészüléke, mondjuk egy S22-es. Az amúgy hatalmas Fold – vízszintesen nyitható négyzet alakra – szintén elfér egy nagyobb zsebben, s mégis remek munkára, kép-, videó- vagy szövegszerkesztésre, netezni, instázni egészen más élmény vele. Persze kissé nehezek. Mindkét készüléknél érződik, hogy a kiforrott megoldásokat a piacvezető Samsung nem akarta bolygatni, inkább úgymond finomította az élményt.

Galaxy Z Fold4

Forrás: Samsung

A figyelmes szemlélő milliméterekben mérhető változásokat vehet észre a készüléken. Például a hajtogatást lehetővé tevő zsanér egy kicsit kisebb lett, mint az elődjénél. A készülék még most sem zár tökéletesen, kis rést hagy becsukott állapotban, amin bejöhet a por, s bár kinyitva pazar, igazi samsungos látványvilág fogad bennünket, a hajlítás-gyűrődés-ránc középen még mindig ott van. Megszokható, de ott van.

A külső és belső képernyők akár 120 Hz-es frissítési frekvencián is működnek, a használat zökkenőmentes, gördülékeny, meg van a prémium érzet.

A főképernyőn a kijelző alatti szelfikamerát még jobban elrejtették, mint a Fold3-on.

Ami a szoftvereket illeti, egyre több alkalmazás használja ki okosan a nagyképernyős módot: behajlított állapotában például a kezelő, vagy kommentelő funkciókat hozza be alulra. Nagyon kényelmes az osztott képernyős, többfeladatos munka rajta. Aki nem akar külön laptopot, tabletet és okostelefont tartani, annak ideális.

Forrás: Samsung

Elődjéhez hasonlóan 4400 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, a töltési sebesség a többi modellnél is láthatóan nem szempont a Samsungnak: továbbra is 25 W, vezeték nélkül 15 W – már, ha megvettük a szabványos töltőt, mert az még ekkora árba sem fér bele.

Nagyot lépett a 4-es a kamerák terén, míg a 2-es, 3-as inkább a középmezőnyben játszott, ez a készülék zászlóshajónak számít fotózás terén is, bár még mindig nem kapta meg ugyanazokat a képességeket, amit a Galaxy S 22-es csúcskészüléke. A telefon képfeldolgozása ütős megjelenést és élénk színeket nyújt, ha néha kissé túlzottan is szépet, akárcsak bármelyik másik Samsung készülék.

Galaxy Z Flip4

Forrás: Samsung

Igazán üdítő látvány a szinte teljesen egyforma okostelefonok tömegében a Flip: kinyitva prémium méret, összehajtva elfér egy női táskában, sőt, még férfizsebben is. Nekünk lágyabb, kezelhetőbb készüléknek tűnt, mint a Fold: használatát nem kísérte az a félelemérzet, hogy jaj, csak le ne ejtsük valahogy. Nyilván a nagytestvérhez viszonyítva kevésbé kiborító árcédula is szerepet játszott ebben.

A Samsung itt sem tartotta fontosnak, hogy a ráncfelvarrásokon túl változtasson a bevált recepten. A zsanér picit laposabb, nem záródik tökéletesen, ránc maradt – akinek hármasa van, a kamerákon kívül nem sok okot találhat a váltásra. A Flip 4 kamerái így sem tartoznak az élvonalba, de sokat javultak az elődhöz képest.

A Foldhoz hasonlóan a Flip 4 is IPX8-as besorolású, így a bátrak akár édesvízbe is meríthetik, de hajtogatós lévén, nem védett a portól.

6,7 hüvelykes főképernyője 120 Hz-es felső frissítési frekvenciát kínál, és elég fényes ahhoz, hogy közvetlen napfényben is kényelmesen lehessen használni. Természetesen szögben hajlított Flex-módban igen kellemesen működik, ilyenkor a mobil a tartalmat a képernyő felső, a vezérlőket az alsó részére igazítja.

Minden változatában a Snapdragon 8 Plus Gen 1 processzor mellett 8 GB RAM van, a készülék gyors és érzékeny. Akkumulátora 3700 mAh-s, mondhatnánk, nem ez a telefon erőssége.

Galaxy Watch5

Forrás: Samsung

A 129 és 164 ezer Ft közötti árakon kapható okosóra – nem ez a csúcs, hanem a Pro – jelenleg az egyik, ha nem „a” legjobb androidos okosóra. Akinek nincs meg a tavalyi előd, annak érdemes megvásárolni: egy év után nemigen éri meg költekezni, mert a hajtogatós telefonokhoz hasonlóan inkább ráncfelvarrásról és finomításról van szó.

Előbbi megállapítás legkevésbé a szoftverére igaz. Az ugyanis örvendetesen megváltozott, a Wear OS Powered by Samsung operációs rendszert futtatja (magyarul: Wear OS 3, amely Samsung felületet kapott). Így aztán sokak örömére nem kell elviselni a Bixbyt, jöhet a Google Asszisztens, és  lehet töltögetni egy sor népszerű appot, köztük lehet a Google Wallet, a Strava, a Spotify, a Calm és még sok mást a Google jóvoltából.

Egyébként kinézetre szinte teljesen megegyezik elődjével, a Galaxy Watch 4 -gyel, s ugyanabban a 40 mm-es és 44 mm-es méretben kapható. Változatlanul remek, még a szíja is kiváló (mű)anyagból készült.

Sok azonos specifikációval rendelkezik, mint a Watch 4, beleértve az Exynos W920 processzort, az 1,5 GB RAM-ot, a 16 GB belső tárhelyet, a GPS-t, az opcionális LTE-t, az érintés nélküli fizetést és az 5 ATM vízállóságot. Hardveresen az egyetlen újdonság, amit kap, egy infravörös hőmérséklet-érzékelő, ami egyelőre nem sok mindent csinál, de ez az állapot a hírek szerint hamarosan meg fog változni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!