Újabb űreszköz

2022.08.26. 18:00

Februárban fellövik a Boeing első, emberes űrjárművét

A Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) indul – jelentette be csütörtökön a NASA.

A NASA TV által készített, 2022. május 20-án készült videóban a Boeing Starliner kapszula megközelíti a Nemzetközi Űrállomást

Forrás: AFP

Az amerikai űrügynökség a SpaceX mellett egy második, az ISS-re történő utazást biztosító űreszközt is szeretne rendszerbe állítani asztronautái számára.

A SpaceX fedélzetén 2020 óta folynak űrrepülések a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA viszont diverzifikálni szeretné a kapcsolatot biztosító űreszközöket.

A Boeing űrprogramját eleinte számos kudarc kísérte, többek között egy sikertelen, 2019-es repülés. A repülőgépgyárnak viszont 2021-ben már sikerült űrjárművet küldenie az űrállomásra – egyelőre utasok nélkül.

A cégnek most egy második, ezúttal emberes repülést kell teljesítenie ahhoz, hogy megkapja a NASA tanúsítványát és megkezdhesse a rendszeres missziók teljesítését: ez évente egy repülést jelent.

Egy csütörtöki sajtókonferencián Steve Stich, a NASA kereskedelmi célú, emberes űrrepülési programjának felelőse kijelentette: a 2023. februári felszállási dátumot célozták meg.

A tesztrepülésen a NASA két asztronautája, Barry Wilmore és Sunita Williams vesz részt. Az asztronauták nyolc napot töltenek az űrállomáson, ahol részt vesznek a repülő laboratóriumban folyó kutatási tevékenységben.

A Boeing eredetileg 2022 végére tervezte ezt a tesztrepülést, ám időközben technikai problémák merültek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!