Ravasz

2022.02.06. 09:00

Terjed a hároméves hűségidő az USA-ban

Előnyei és hátrányai is vannak a mobilszolgáltatók ügyeskedésének.

Érdekes folyamat vette kezdetét az Egyesült Államok távközlési piacán, az AT&T mobilszolgáltató után immáron a Verizon Wireless is csak 36 hónapos szerződéssel teszi lehetővé az okostelefonok részlefizetésre való megvásárlását, azaz három év hűségidőt kell bevállalniuk az ügyfeleknek. A szolgáltató eddig 24 és 30 hónapos szerződéseket kínált az okostelefonokat tőle vásárlóknak - írja az Origo. 

A 36 hónapos előfizetésekre váltás elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt években jelentősen kitolódott az okostelefonok életciklusa, a korábbi kettő helyett jelenleg már nagy átlagban inkább három évente cserélnek okostelefont az ügyfelek. Emiatt a szolgáltatóknak egyre könnyebb rábeszélniük őket, hogy három évre kötelezzék el magukat a szolgáltatásaik használata mellett, hiszen így harmadával kitolódik a választott mobil kamatmentes részletfizetésének ideje.

EMIATT VAGY ALACSONYABB LESZ A HAVONTA BEFIZETENDŐ SZÁMLÁJUK ÖSSZEGE, VAGY A SZÁMUKRA ELFOGADHATÓNAK ÍTÉLT HAVIDÍJÉRT CSERÉBE JÓVAL DRÁGÁBB KÉSZÜLÉKET KAPHATNAK.

A tapasztalatok szerint a szerződések lejárta után a többség marad az addigi mobilszolgáltatójánál, ott ír alá újabb hűségszerződést a következő telefonjának vásárlásakor, így az ügyfelek jókora tábora számára lehet ráció az ajánlatban. Ettől függetlenül jó kérdés, hogy az ügyfelek sokkal hosszabb időre való elkötelezése mennyire tesz jót a szolgáltatók közti piaci versenynek, a rivalizálás csökkenésének árát természetesen a fogyasztók fogják majd megfizetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!