Szabad szemmel

2021.11.25. 10:05

Űrszemetet kerülget a Nap felé tartó Solar Orbiter űrszonda

A hétvégén utoljára közelíti meg a Földet a Naprendszer középpontja felé tartó útján a Solar Orbiter. Szombaton hajnali 5 óra 30 perckor repül el 460 kilométeres magasságban Észak-Afrika és a Kanári-szigetek felett.

Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint

a kissé kockázatos manőver során a darmstadti irányítóközpontból vezérelt szondának két röppályaíven kell áthaladnia úgy, hogy kikerülje az űrszemetet.

Simon Plum, az ESA missziójának vezetője szerint nagyon valószínűtlen, hogy ütközés történik.

   
Az ESA és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közös projektje keretében 2020 februárjában indult útnak a floridai Cape Canaveralból a 1,5 milliárd euróba kerülő Solar Orbiter űrszonda, fedélzetén 10 tudományos műszerrel. Célja, hogy új ismereteket szerezzen a Napról és annak mágneses mezejéről.

A tervek szerint 42 millió kilométerre közelíti meg a Napot.

A szonda indulása után először és utoljára közelíti meg a Földet szombaton. A manőver célja, hogy lelassítsa az egyre gyorsuló eszközt, amely másodpercenként 29 kilométeres sebességgel közeledik. A Föld ereje hatására másodpercenként 7,2 kilométerre lassul le. Ezen manőver nélkül a szonda egyre jobban felgyorsulna a Nap felé a csillag gravitációs ereje miatt és nagy valószínűséggel elszáguldana mellette. Plum szerint

a Solar Orbiter valószínűleg szabad szemmel is látható lenne, de olyan gyors lesz, hogy alig lehet majd észlelni.

A manővert követő hetekben a szonda fedélzetén lévő minden műszer működésbe lép. Márciusban 42 millió kilométerre közelíti meg a Naprendszer közepét, minden eddiginél közelebb jut a Naphoz. Ez a Nap és Föld távolságának csupán egyharmada. Ekkor készíti el az újabb képeket a csillagról.
    
A Solar Orbiter már korábban elkészítette első felvételeit a Nap légkörének részecskekitöréseiről. Ezek az erős napszelek befolyásolják az űridőjárást is. A légkörrel rendelkező bolygóknál a részecskék sarki fényt okoznak, de akár technikai problémákat is előidézhetnek, például károkat okozhatnak a műholdakban vagy meghibásodást a navigációs rendszerekben.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget