Járvány

2020.11.20. 09:30

Elképesztően sokan vásároltak már hajnalban az eMAG fekete péntekén

600 ezer feletti látogatószámot mértek az első órában a most húzósan akciós termékeket kínáló portálon.

Forrás: Shutterstock

Az eMAG 2020-as Black Friday-ának első órájában több mint 53 ezer rendelést fogadott, amelyek összértéke mintegy másfélmilliárd forintot tett ki.

Reggel nyolcig akciós árú fél disznót még senki rendelt, de egy tízmilliós autó már elkelt.

Az eMAG 2020 november 20-ai Black Friday-a néhány perccel reggel 7:07 órakor kezdődött. Az első órában több mint 600 ezer látogatást generált a webáruház, a legforgalmasabb reggeli időpontban csaknem 200 ezren böngészték egyszerre az eMAG.hu-t.

Reggel 8 órakor a legnagyobb összegű rendelések Budapestről (~1,1 millió forint), Dunakesziről (~1 millió forint), illetve Sopronból (~830 ezer forint) érkeztek.

Idén, a járványhelyzetben a háztartási eszközök és tisztítószerek a Black Friday legkeresettebb termékei, ezekre egyetlen óra alatt tízezernél is több rendelést adtak fel. A mobiltelefonok, tabletek, okoseszközök számítanak a második legnépszerűbb kategóriának több ezres eladással, míg a játékok és a baba-mama kategória generálja a harmadik legmagasabb forgalmat.

Ugyancsak a pandémia nyomán kiemelkedően népszerű a bankkártyás fizetés: a rendelések közel 44 százalékának ellenértékét így rendezték az első órában. A vásárlók közel 80 százaléka mobil alkalmazásból válogat, mert azon keresztül a leggyorsabb és legegyszerűbb a rendelés. Kimagasló, 85 százalékos a futárszolgálattal való kiszállítás aránya az első óra számai alapján, míg easybox csomagautomatába vagy bolti átvétellel csupán az online vásárlók maradék 15 százaléka kérte a fekete pénteki rendelését.

A Black Friday-es rendelések teljesítését idén december negyedikéig vállalja az eMAG, a rendelések 70 százaléka várhatóan 5 napon belül eljut majd a vásárlókhoz. Idén először az eMAG Black Friday-án megrendelt termékeket személyesen is át lehet venni a vállalat két budapesti, illetve pécsi üzletében, amelyekben a járványhelyzet miatt fokozott biztonsági intézkedésekkel óvják mind a vásárlók, mind a személyzet egészségét.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!