Egy másodperc alatt

2019.07.16. 17:58

Így forgatja ki a Rubik-kockát a mesterséges intelligencia (videó)

A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a kockát. De nem csak a sebességről van szó, hanem az öntanulásról.

Forrás: Shutterstock

A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot – adta hírül a BBC News honlapja.

Ráadásul saját maga tanulta meg, miként kell megoldani a feladatot

– idézte az egyetem közleménye Pierre Baldi professzort.

Nem is hasonlít az emberi gondolkodásra

A kutatók hangsúlyozták, hogy az algoritmus stratégiája teljesen más volt, mint ahogyan az emberek megoldják a logikai játékot.

„Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligencia gondolkodásának természete teljesen eltér az emberétől” – mondta Baldi professzor.

A Nature Machine Intelligence című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint az algoritmus a logikai játék 10 milliárd különböző kombinációját kapta azzal a feladattal, hogy 30 lépésből oldja meg valamennyit.

Az emberek általában leggyorsabban 50 lépés által oldják meg a Rubik-kockát. A mesterséges intelligencia általában 28 lépéssel megoldotta.

Ezer kombinációra tesztelték, valamennyit képes volt megoldani.

A mesterséges intelligencia nem az első és nem a leggyorsabb nem-ember, amely képes megoldani a logikai kátékot. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói alkottak meg korábban egy min2phase nevű algoritmust, amely háromszor gyorsabban forgatta ki a Rubik-kockát.

Íme, az öntanulás

A két rendszer között az a lényeges különbség, hogy az MIT algoritmusa nem alkalmaz neurális hálózatot, amely az emberi agy működését képezi le, vagy számítógépes tanulási technikákat, és

csupán arra programozták, hogy megoldja

a Rubik-kockát.

2018-ban kutatók már építettek egy robotot, amely 0,38 másodperc alatt oldotta meg a feladatot.

Megalkotni az olyan rendszert, amely magát tanítja meg a feladat elvégzésére, az első lépés egy olyan mesterséges intelligencia létrehozása felé, amely a játékok megoldásán túl valódi problémák megoldására is képes.

„A Rubik-kocka megoldása magában foglalja a szimbolikus, a matematikai és az elvont gondolkodás képességét, ezért egy mély tanulási technikákra épülő rendszerrel, amely képes ilyen logikai játékot megoldani, közelebb kerülünk egy olyan rendszerhez, amely képes gondolkodni, következtetni, tervezni és döntést hozni” – magyarázta Baldi professzor.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!