Csór

2016.12.08. 17:01

Tűz volt a csóri községházán - Év végéig tarthat az étkezde helyreállítása

Csór - A községháza egyik kéménye izzott szerda este, a füst az épület egyik bérlakásában egyre erősebben volt érezhető, az ott lakó kihívta a tűzoltókat.

Zsigó Ferenc

Kéményben lerakódott korom és kátrány égett Csóron, a Fő tér egyik épületében december 7-én. A segélykérő hívást követően a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre - áll a katasztrófavédők közleményében az esetről.

Csete Krisztián polgármester mutatta meg, miért kellett a statikussal konzultálni Fotó: A szerző felvétele

Cserte Krisztián polgármester a facebook lehetőségeit is kihasználva tájékoztatta a településen élőket a történtekről. Tette ezt azért is, mert az épületben működő konyha működését le kellett állítani, se az óvodások, se az iskolások, s az ételhordóval odajáró mintegy tucatnyi nyugdíjas se kaphatott meleg ételt csütörtökön, és ez még pénteken is így lesz - tudtuk meg ottjártunkkor, csütörtök délben.

- A tűzoltók még szerda este a tüzet eloltották, azonban a részben elégett gerendát ki kellett vágni, így az óvodai konyha étkezőjében olyan mértékű kár keletkezett, ami nem teszi lehetővé az étkezde használatát a helyreállítás befejezéséig - tájékoztatott csütörtökön a polgármester, hozzátéve, hogy már egyeztetett egy kivitelezővel, és a biztosítónak is jelezték a történteket.

A konyhában ottjártunkkor fejezték be a takarítást. Hétfőtől már főznek, lesz meleg étel az óvodásoknak Fotó: A szerző

A bérlakásban lakókat másutt el tudták helyezni a helyreállítás idejére.

A kéményben tapasztalható izzás mellett a magas hőmérséklet meggyújtotta a padlástér fából készült padlószerkezetét és a két lakószint között kialakított, úgynevezett stukatúr szerkezetű födémszerkezetet is, amelyeket a tűzoltók megbontottak az oltás érdekében. A kémény visszahűtéséhez és a megbontott épületrészek oltásához három vízsugárra volt szüksége a tűzoltóknak.

- Amennyiben gyorsan tudunk festőt találni, akkor hétfőtől a konyha megkezdi a működését - tájékoztatott Csete Krisztián. - Az étkező helyreállítása valószínűleg az év végéig fog tartani, ott az indulás januárban várható. A jövő héten hétfőtől az iskolások étkezését az egyik csoportszobában fogjuk ideiglenes jelleggel megoldani. Ez azonban azzal jár, hogy az óvodás gyermekek a kisebb csoportszobába szorulnak - tette hozzá a polgármester.

Az első emeleten három lakás található, amelyek közül abba, amelyikben a kéménytűz volt, nem lehetett visszaköltözni, az ingatlan három lakója rokonokhoz költözött a helyreállítás idejére. Ottjártunkkor kora délután a konyha takarítását fejezték be az ott dolgozó asszonyok. A födémben mintegy másfél méteres hosszú lyuk tátongott, a helyreállítást többszázezer forintra taksálja a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!