Csákvár

2010.05.11. 09:03

Kathy Kellyvel léptek fel a csákvári gyémántok

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a csákvári Gyémánt Gospel Kórus innsbrucki fellépési lehetősége forráshiány miatt veszélybe kerülhet. A probléma szerencsére megoldódott, és a koncerten fellépő sztár, Kathy Kelly nagy szeretettel fogadta honfitársainkat.

Katonáné Venguszt Beatrix

Palkóné Hufnágel Évát, a kórus vezetőjét kérdeztük ausztriai látogatásukról.

- Milyen volt a fogadtatásotok Ausztriában?

- Este hat órára értünk Innsbruckba. Nagy meglepetésben volt részünk, mert megérkezésünkkor a Heilige Familie Gospel Chor tagjai, és vezetőjük, a magyar származású Gruber László egy nagyszerű fogadással várt bennünket.

- Csak gyakorlással és fellépéssel töltöttétek az időt?

- Nem, bár nem volt sok szabadidőnk. A megérkezésünket követő délelőtt egy idegenvezető kalauzolásával megtekintettük Innsbruck városát. Ez volt az egyetlen szabadprogramunk, délután már próbáltunk, és este Kundlban, a Breitahnbach Templomban énekeltünk a szentmisén. Ezt követően lehetőségünk nyílt elmenni egy Albert Frey koncertre, amit nagyon élveztünk.

- Értesüléseim szerint nem tervezett fellépésetek is volt.

- Rotholzban jártunk, egy olyan bemutatóra vittek minket, ahol az ének- és zenetörténettel kapcsolatos előadások zajlottak, műfajonként csoportosított témák szerint. Volt egy gospel terem is, ahol nemcsak elméleti fejtegetéseket hallhattunk a műfaj történetéről, kialakulásáról, hanem egy konkrét gospel éneket is betanítottak a jelenlévőknek. Egy nagyon ismert szám volt, a kórusunk már többször is énekelte. Végül elő is adtuk három szólamban, mindenki nagy örömére.

- Milyen volt a találkozás Kathy Kellyvel?

- A fellépés előtt volt a főpróbánk Kathy Kellyvel, ekkor ismertük meg személyesen a művésznőt. Egy nagyszerű előadóval, és egyben nagyszerű emberrel találkoztunk, aki nagy szeretettel fogadott minket. A koncert után átjött hozzánk a közösségi házba, ahol már zenekarral, hangosítással vártuk, és mi adtunk koncertet számára.

- Együtt énekeltél szólót egy legendával, milyen érzés volt?

- A forgatókönyv szerint nyolckor léptünk fel a Heilige Familie Kirche épületében. Előbb a mi kórusunk adott elő négy számot, majd Kathy Kelly szólóelőadása következett. Végül a helyi Heilige Familie Gospel Chor, Kathy Kelly és mi, csákvári gospelesek együtt énekeltünk. Nem számítottam rá, hogy a színpadon kihív maga mellé a kórustagok közül. Utólag mondta el Gruber László, hogy a művésznő már a főpróbán felfigyelt a hangomra, ezért előadás közben kért még egy mikrofont, és az Oh, Happy Day című ismert dalt vele együtt énekelhettem. Életem egyik legszebb pillanata volt. A koncertet követő fogadáson azt mondta, olyan hangom van, mint egy igazi afroamerikai gospel énekesnőnek. Megtisztelő volt számomra a dicsérete. Minden kórus álma, hogy nagy tömeg előtt, egy sztárral léphessen fel. Nekünk teljesült az álmunk.

- Az anyagi problémák megkeserítették az örömteli várakozás pillanatait. Megoldódtak ezek a gondok?

- Csak az önkormányzati támogatókat említve mondom, hogy köszönettel tartozunk a Fejér Megyei Közgyűlés Kulturális Bizottságának, ahonnan pályázat útján harmincezer forintot nyertünk, Gánt Község Önkormányzata pedig húszezer forinttal támogatta az utunkat. Köszönjük a Fejér Megyei Hírlapnak, hogy problémánk megoldását újságcikk közzétételével is elősegítette. Több magánszemély és vállalkozó támogatott bennünket, a szponzorlistánk a honlapunkon megtekinthető. Csákváron most szeretnénk beadni a Civil Pályázati Alapra vonatkozóan a kérelmünket, reméljük, itt is pozitívan bírálják el igényünket, és ezzel az innsbrucki fellépésünk anyagi gondjai végleg megoldódnak.

 A csákvári gyémántok nem pihenhettek. Hajnali kettőkor értek haza, és már aznap este felléptek a móri magyar templomban megrendezett egyházi kórustalálkozón. A nyár is mozgalmas lesz: templomi és esküvői felkérések sora, valamint gospel fesztiválon és kórustalálkozókon történő részvétel vár rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!