Závotka és Dinnyei a legjobb játékvezető és asszisztens

Székesfehérvár - Évet zártak labdarúgó játékvezetőink. Az ellenőri osztályzatok és a játékvezetői bizottság szavazatai alapján Závotka Csongor lett a legjobb játékvezető, a 20 éves Dinnyei Norbert pedig az év asszisztense.

Parall Bálint

Az év vége általában a számvetés ideje is. Fejérben dolgozó labdarúgó játékvezetőink már túl vannak ezen. A szakma  az ellenőri osztályzatok és a játékvezetői bizottság elnökségének szavazata alapján  az NB III-as kerettag Závotka Csongort választotta az év játékvezetőjének és a szintén NB III-as kerettag Dinnyei Norbertet pedig a legjobb asszisztensnek.
- Természetesen játékos pályafutás is áll mögöttem, de csákberényiként nem láttam komoly perspektívát ezen a téren, ezért amikor 13 évesen levezettem első mérkőzésemet, amit  nagyon élveztem, eldöntöttem, hogy játékvezető leszek. Rá két évre már élesben is bemutatkoztam, és most NB III-as kerettagként a játékvezetői akadémia lebeg a szemem előtt, ahonnan az országos keretbe lehet kerülni - mondta a húsz éves Dinnyei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!