Vén Diák - Emlék a ballagásra

Székesfehérvár - Csütörtökön jelent meg lapunk hagyományos ballagási melléklete, amelyet a hét végéig vásárolhatnak meg az újságárusoknál. Képgalériáink között is megtalálják a végzős osztályok fotóit!

feol.hu

Ez a hét kétségtelenül  a középiskolások végzős diákjairól szól: szerenád, bolondballagás, aztán a könnyes búcsú az iskolától - jönnek szépen  sorban az ilyenkor szokásos események. A virág és a tarisznya mellé mi, ahogyan az már évek óta hagyománnyá lett, ballagási melléklettel ajándékozzuk meg az érettségizőket.

Az idei már a nyolcadik Vén Diák a sorban. Ebben az esztendőben a tavalyinál is több, egy híján száz érettségiző osztály szerepel a csütörtökön megjelenő mellékletben: Székesfehérváron hetvenhat, a megye többi városában összesen huszonhárom osztály diákjai készülnek  a hétfőn kezdődő vizsgákra. Az ő fotóikat gyűjtöttük csokorba: sok százan nézhetnek szembe önmagukkal és négy, hat vagy éppen nyolc éven át volt társaikkal. A Fejér Megyei Hírlap ezzel az albummal kíván nekik sok sikert (és szerencsét, mert az sem árt!), nem csak a közelgő maturához, hanem a felvételihez, s az elkövetkező esztendőkhöz is.

Az osztályok fotóit képgalériánkban is megnézhetik, s akár tovább is küldhetik ismerőseiknek, szeretteiknek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!