Végük a vidéki adóparadicsomoknak?

Székesfehérvár - Egy új rendelettervezet kirántja a talajt azon kistelepülések lába alól, akik egyfajta adóparadicsomként vonzották magukhoz a nagyvárosok adózóit.

Házi Péter

Egy törvénymódosítási tervezet szerint a jövőben a 3,5 tonnánál nehezebb járművet, például autóbuszt, kamiont üzemeltető vállalkozás telephelyként csak olyan címet adhat meg, ahol valóban tárolja a járműveit. Azt, hogy ez tényleg az adott településen zajlik, a jegyzőnek kell majd írásban igazolnia. Mindez azért érdekes és fontos változás, mert Magyarországon nem egy olyan kistelepülés van, amely direkt azért nem vezetett be helyi iparűzési adót, hogy magához vonzza az elsősorban fuvarozással foglalkozó cégeket. Ez azért volt jó a cégnek, mert a településen értelemszerűen nem kellett iparűzési adót fizetnie, másrészt viszont a falu kasszájába folyt be a gépjárműadó, ami egy nagyobb flottánál akár tízmilliós nagyságrendű bevételt is hozhatott.
- Ez a megoldás a nagyobb városok szerint igencsak aggályos, hiszen az ő szemszögükből nézve egyfajta helyi adóparadicsomként működtek e kistelepülések, hiszen az adott telephelyen valós tevékenység nem folyt, miközben a városok, amelyek útjait ténylegesen koptatják e járművek, nemcsak az iparűzési adótól estek el a telephely áthelyezéssel, hanem a gépjárműadótól is. Az egyik legismertebb ilyen adóparadicsom a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska, ahol számos teherautó-flotta található. Legalábbis papíron.  Az ő példáját aztán százas nagyságrendben követték a kistelepülések az ország minden pontján, így Fejér megyében is.


-  Nem vitatatom, hogy a megyében alacsony vagy nulla iparűzési adókulcsot alkalmazó településeken bejelentett telephellyel rendelkező vállalkozások többsége valós tevékenységet folytatva élvezi az adóelőnyöket. Találtunk azonban olyan vállalkozásokat is, ahol bizonyítani tudtuk, hogy hiába van papíron a telephely a kistelepülésen, nem ott tárolja a teherautóit, hanem Székesfehérváron, és semmilyen tevékenység nem is zajlik a vidéki telephelyen -  mondja Déri László, a székesfehérvári önkormányzat adóirodájának vezetője, akitől megtudtuk, hogy adóellenőrzést követően több millió forintos nagyságrendű adóhiányt állapítottak meg, s ezeket sikerült is behajtania a fehérvári adóirodának.
-   Először azt kezdtük vizsgálni, melyek azok a cégek, akik Székesfehérvárról költöztek ki valamelyik településre. Ezután azt kellett kideríteni, hogy az új telephelyen zajlik-e valamilyen tevékenység. Sokat elárul például az adott cég honlapja, amely alapján kiderül, hol van például az ügyfélszolgálatuk. Ezen kívül pedig helyszíni vizsgálatokat is tartottunk -  fogalmazott Déri László.
 Fejér megyében egyébként igen nagy a szórás az iparűzési adó mértékében. Ezen adónem felső határa a nettó árbevétel két százaléka. Ezt alkalmazza Fehérváron kívül például Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Mány vagy éppen Seregélyes. Isztimér, Kőszárhegy vagy Lovasberény megelégszik másfél százalékkal, de olyan település is van, például Nagykarácsony, ahol az iparűzési adó mindössze 0,05 százalék. Nincs viszont iparűzési adó Jenőben, Sárkeszin, Sárszentágotán, Sárszentmihályon,  Söréden és Úrhidán sem. Ezek a települések nincsenek túl messze Fehérvártól, érthető, hogy ide több vállalkozás is kiköltözött. Ha elfogadják a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítását, akkor ezek a cégek valószínűleg visszaköltöznek a megyeszékhelyre.
 
  Az önkormányzatok  jövőre tetszőleges helyi adót is kivethetnek. A települési adó   bármire kivethető lesz, ám nem lehet konkurenciája központi adónak, vagyis azt nem lehet forgalom vagy jövedelem után megszabni, és a települési adó nem jelenthet nagyobb bevételt, mint az iparűzési. Praktikusan olyan adófajtákra lehet számítani, amelyek valamilyen szempontból specifikusak. Ilyen lehet vízparton akár a nádasirtási vagy szúnyogritkítási adó, de akár az ebadó mintájára is ki lehet találni házikedvenc-adót. Ezek azért nem hoznak majd gigantikus bevételt - a legtöbbet hozó iparűzési adó éves szinten összesen mintegy 500 milliárd forintot jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!