Végre megtört a jég, győzött a Fehérvár!

Székesfehérvár - Az EBEL 39. játéknapján a Fehérvár a rájátszásért folytatott küzdelmében közvetlen riválisa, a Zágráb ellen vasárnap égetően fontos volt a két pont begyűjtése.

Tóth Bence

"A remény hal meg utoljára" -   hangzott el végső konklúzióként, miután egy maroknyi szurkolói társaság a kezdés előtt boncolgatta a Sapa rájátszásba jutási esélyeit. Kétségtelen tény, hogy lassan már csodaszámba menne, ha a Zágrábbal szembeni 10 pontos hátrányt ledolgoznák a kék-fehérek. "Nem számolgatunk, most már magunkért és a szurkolóinkért játszunk. Ha már matematikai esélyünk sem lesz, akkor is mindent meg fogunk tenni, hogy pontokat szerezzünk" -   Palkovics szavai nyugtatólag hatottak, jelezvén, hogy nem feltett kézzel fognak jégre lépni a három idegenbeli vereséget követő Zágráb elleni hazai négy pontos találkozón.


- Teljes csapattal állunk ki, szeretnénk jó iramot diktálni, a horvát fővárosban is 2-2-ig partiban voltunk velük. Elmúlt meccseken a szerencse sem mellénk állt, hiába játszottunk jól Salzburgban, Bécsben és legutóbb Villachban is, így remélem a Zágráb ellen minden adott lesz ahhoz, hogy magunkra találjunk - fogalmazta meg kívánalmait a Sapa Fehérvár AV19 együttesének meghatározó láncszeme, Palkovics. Doug Bradley a vendégek mesterének arcán látszódott, hogy   tisztában volt a találkozó súlyával: "Székesfehérváron  minden csapatnak nehéz nyernie, nekünk sem sok babér termett itt.  Kemény párharcot várok."
Amíg a hazaiak mestere, Kevin Primeau teljes kerettel vághatott neki a találkozónak, addig a hat mérkőzés  alatt öt győzelmet produkáló horvátok  Joel Prpic és Jonathan File játékára nem, a decemberben a Raktár  utcai derbin betaláló és asszisztot jegyző Guidarelliére viszont számíthatott.
 Kapkodó játék, pontatlan átadások jellemezték a mérkőzés kezdetét, az első komolyabb veszélyt Palkovics távoli lövése jelentette. A kísérlet megadta a derbi alaphangját, dinamikusabb lett a Sapa, a 8. percben szó szerint össztűz alá került Kristan ketrece, aki némi szerencséjének köszönhetően ugyan, de ura volt a helyzetnek. Négy perccel később viszont már ő is tehetetlennek bizonyult, Vas táncoltatta meg őrzőjét az alapvonalon, majd Ladányinak passzolt, aki éles szögből Kristan lábai között a kapuba lőtt 1-0. A vezetés tehát érett, rászolgált a csapat. A harmad vége felé magára talált a vendég együttes, többször is létszámfölényt alakítottak Hetényi kapuja előtt, így mondhatni, érett egyenlítőtalálatuk. 58 másodperccel az első játékrész vége előtt emberelőnybe kerültek a medvék és egy Hetényiről kipattanó korongot Rabbit kanalazott be 1-1.
 A pihenőt követően nagy elánnal kezdett a Sapa, Palkovics és Vas megmozdulásai jelentettek komoly veszélyt a horvát ketrecre, ám mégis Hetényi kapitulált. Az 5. percben a Junior Prima díjas hálóőr kikorcsolyázott felszabadítani, ám Banhamet ajándékozta meg a pakkal, amit a kapuvas és Powers segítségével a gólvonalon túlra juttattak medvék 1-2. A balszerencsés találat nem fogta meg a hazaiakat, emberhátrányból kis híján Vas egalizált. A 12. percben egy Kristanról kipattanó korongot Vas értékesített 2-2.  Az öröm nem tartott sokáig két minutummal később Kinasewich szlalomozott át a hazai védőkön és a kiszolgáltatott helyzetben lévő Hetényi mellett a kapuba lőtt 2-3. A vendégvezetés nem roppantotta meg Sofronékat - aki kapuvast is jegyzett - mentek előre és emberelőnyben Palkovics egy lecsorgó korongot elfektetve a vezetőbírót is a kapuba helyezve egalizált 3-3.
 Az utolsó harmad volt kénytelen eldönteni a találkozó sorsát. Jobb Dávid kék vonalról eleresztett bombájával ismét vezetett a Sapa a 12. percben 4-3. Óriási esélyt kapott a Zágráb: Sofron István 5 perc végleges fegyelmijével palánkra lökés miatt nehéz helyzetbe hozta csapatát. A csigalassúsággal telt perceket Hetényi bravúrjaival hősiesen átvészelte a Sapa, a tortára a habot tette Vas fel, egy emberelőnyt gólra váltva 5-3.

Sapa Fehérvár AV19-KHL Medvescak Zagreb 5-3 (1-1, 2-2, 2-0)

  Székesfehérvár, 2900 néző. Vezette: Alter Berger, Hofstede, Podlesnik.
 SAPA Fehérvár AV19: HETÉNYI  Horváth (1), Tokaji 8(), Ladányi 1, VAS 2 (1), Sofron (1) - Ackeström (1), Kranjc, Mihály, Johansson (1), PALKOVICS 1 - Durco, Orbán, Benk, Fekete, Kovács - Jobb, Nagy G., Vaszjunyin. Vezetőedző: Kevin Primeau.
 KHL Medvescak Zagreb: Kristan - Sandrock (1), Macaulay (1), BANHAM (2), RABBIT 1, Powers 1 - Brumercik, Letang, Maclean, Day, Kanaet - Gazdic, Sertich, Hecimovic, Guidarelli, Kinasewich 1 - Blagus. Vezetőedző: Doug Bradley
 Kiállítások: 11 perc + végleges fegyelmi (Sofron), illetve 6 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!