Vége a leépítésnek idén!

Dunaújváros - Munkáltatói fórumot tartottak csütörtökön a vasműben. A tulajdonos képviselői cáfolták, hogy eladnák a gyárat, de kiderült: változik a leépítendők köre.

Dunaújvárosi Hírlap


Fizikai dolgozó leépítése kevésbé kívánatos
Fotó: Lázár Zsolt

A tulajdonos kezdeményezésére munkáltatói fórumot hívtak össze csütörtökön délután fél háromra a vasműben. Az egyik fontos bejelentés az elbocsátásokkal   kapcsolatos: az idén már nem lesz további leépítés - hangzott el. 

Serhiy Klyuchkin, az ISD Dunaferr Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a termelés biztonságos fenntartása érdekében az elbocsátandó létszámon belül kevesebb fizikai dolgozó leépítése kívánatos. Változtatnak a struktúrán, és a fizikai állományú dolgozók egy része helyett szellemi munkakörben dolgozókat küldenek el.
A munkaügyi központhoz is be kell jelenteni, hogy a leadotthoz képest változik a csoportos létszámleépítésben érintettek összetétele - mondta el Borbély Zoltán, a  Vasas szakszervezet  elnökhelyettese.   Mint azt korábban megírtuk: a korengedménnyel nyugdíjba küldött, a kölcsönzött és a nyugdíj mellett foglalkoztatott munkaerőn kívül mintegy kétszáz dolgozónak mondanak fel a vasműben.

A dolgozókat érdekelte: vajon eladja-e az ukrán tulajdonos a vasműt?! Korábban már olvashatták lapunkban, hogy  a szóbeszéd szerint az Evraz Group érdeklődik a Donbass érdekeltségek iránt. Ezt akkor is, és a csütörtöki kérdés után most is cáfolta a vezetés. Nem adják el a gyárat, erre - hangzott el - a privatizációs szerződés lezárásáig nem is lenne mód. 

Elvileg június elsejétől csökkentették volna a műszakszámot. Ám szintén elhangzott: ez nem utasítás, csak tervezet volt.  Vagyis: mégsem hajtják végre a műszakszám csökkentését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!