Védik a nyugdíj előtt állókat, de a szakszervezeteket nem

Székesfehérvár - Nyugdíj előtt öt évvel nehezebb lesz a felmondás, terhes anyukáknak sem lehet majd felmondani a munka új törvénykönyvének tervezete szerint. Az érdekvédelmi munka azonban nehezebb lesz, mivel idő sem lesz rá.

Házi Péter

A kormány által elfogadott új munka törvénykönyve tervezet a kormányzati kommuikáció szerint  az ország versenyképességének javítását szolgálja, s a korábbi verzióhoz képest lényeges pontokon változott. Ami biztosnak tűnik: várandósság, szülési szabadság alatt a munkáltató nem mondhatja fel a munkaviszonyt, s megmaradt a védett kor intézménye is, ami szerint az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt öt évvel igen nehéz lesz felmondani a határozatlan időre szóló munkaszerződést. (Lényegében csak akkor lesz ere lehetőség, ha az illető  súlyosan megszegi munkaviszonyából eredő kötelezettségét.) Pozitívum az is, hogy  amennyiben a parlament is elfogadja az új törvényt  a szabadságok esetében az eddigi öt helyett hét nappal rendelkezhetünk szabadon, s a munkvállaló kérésére 14 napot egybefüggően kell kiadni.


A leginkább érezhető változás az lesz, hogy az éjszakai műszakpótlék ugyan marad a régi formájábn, a délutáni viszont nem. A munkaadó ezt vagy átalányban fizeti ki, vagy beépíti az alapbérbe vagy egységesen 30 százalékot fizet este hat és reggel hat óra között.
 A tervezet - már ami erről a  megjelent nyilatkozatok alapján kiolvasható - lényeges koncepcióváltást jelent az érvényben lévő munka törvénykönyvéhez képest, ugyanis megszűnik a munkavállaló kifejezett segítése, teljesen  egyenrangú pozícióba helyezi a munkaadót és a munkavállalót. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mondjuk a délutáni pótlék kérdésében a két fél tárgyalásán múlik majd, mit kap a munkavállaló. Egy multinacionális cégnél, ahol működik szakszervezet,  érdemi esély van a párbeszédre, de egy kis cég esetében bizosan nem fog egyezkedni a munkáltató - mondta kérdésünkre Bodnár Zoltán ügyvéd, aki szerint a védett kor intézménye önmagában pozitívum, viszont  a nyugdíj előtt hét-nyolc évvel lévők  elhelyezkedési esélyeit nem segíti.
- Tapasztalataink szerint a válság idején azoknál a cégeknél, ahol működtek szakszervezetek, sikerült valamilyen közös megoldást találni - például munkaidő csökkentéssel -  arra, hogy senkit, vagy csak nagyon kevés embert kelljen elküldeni. A jövőben viszont ezzel kapcsolatban aggályaink vannak, hiszen a tervezet  tovább csökkenti a szakszervezeti tisztségviselők számát, illetve azt az időt, amit ők érdekképviseleti munkával tölthetnek a munkahelyen. Emiatt idő sem marad arra, hogy az érdekképviseleti vezetők  szakmai továbbképzésre el tudjanak járni  - fogalmazta meg észrevételét kérdésünkre Holly László, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, az eddigi szabályozással szemben kétszáz óra helyett 250 órát lehet majd kikötni a munkaszerződésben.
A dolgozó által okozott kár megtérítése is fontos kérdés: a korábbi tervezetekben a munkavállaló gyakrolatilag a teljes kárért felelős lett volna, a mostani szerint viszont már csak nyolc havi fizetésének erejéig lesz felelős. Kivétel persze ez alól is van, ha a kárt súlyos gondatlanságból követi el - márpedig annak meghatározása, mi számít súlyosnak, igencsak  viszonylagos -, akkor ez hosszú évekre teheti tönkre a családot.

Nem kérhető terhességi teszt

Tilos a munkavállalót terhesség megállapítására irányuló vizsgálat elvégzésére, illetve erről szóló igazolás bemutatására kötelezni, kivéve, ha erre a munkaköri alkalmasság vizsgálata és véleményezése körében, jogszabály előírása alapján kerül sor - jelenleg ez szerepel a hatályos munka törvénykönyvében. Az elmúlt hónapokban nem egy nagyobb felzúdulás is volt azért, mert az új és újabb tervezetekből ez a passzus kimaradt. Most azért megnyugodhatnak a kedélyek, mert ha lehet hinni Czomba Sándor államtitkárnak, akkor a kormány által elfogadott végső tervezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy terhességi tesztet kérjen egy cég az állásinterjúra érkezőtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!