Varga Ernő: kialakítottuk a kirendeltség védelmi struktúráját

Körmendi Erzsébet

Varga Ernő április elsejétől kinevezett vezetője a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek. Nem kis terület felett diszponál, hiszen a korábbi sárbogárdi és a helyi működési terület 37 települése tartozik hozzá. A feladat is jelentős: az árvíz- és partfalomlás-veszélyes terület, négy veszélyes üzem, a Duna, az autópálya, a sárbogárdi belvizes rész mellett figyelnie kell Paks körzetének nyolc településére is. Tűzoltósági felügyelőként Sipiczki János, iparbiztonságiként  Végh Ferenc, polgári védelmi felügyelőként pedig Lóki Richárd segíti a munkáját, a hatósági ügyekkel pedig Zsákai Lajos foglalkozik.

Varga Ernő szerint az elmúlt időszakban megismerték a belső szabályozókat, továbbképzéseken vettek részt, feltérképezték a veszélyzónákat, majd a felmérésre építve veszélyelhárítási tervet készítenek. Ugyanez a feladat az iparbiztonság terén, kiterjesztve  a veszélyes üzemekre, a vízi, a közúti és a légi szállításra. Megállíthatnak veszélyes anyagot szállító vasúti szerelvényt, és átvizsgálhatják a rakományt - amire eddig nem volt példa. Nagy feladatuk most a pusztaszabolcsi és a lajoskomáromi tűzoltóőrs létrehozása.  Az új törvény szigorú. Például: 100 ezer forint bírságot fizethet, aki gondatlanul tüzet okoz, és ha a lánglovagoknak ki kell vonulniuk  a helyszínre, akkor 200 ezer forint.

A hatáskörök megváltoztak, a tűzoltóságtól a hatósági ügyeket átvette a kirendeltség. A tűzoltóságnak viszont polgári védelmi teendőkkel gyarapodtak a feladatai, ami nem ér véget az oltással, gondoskodniuk kell a családról is.

A hatáskörváltozás szerint alakult át a szervezet is. Eddigi formájában megszűnt a polgári védelmi kirendeltség, Lóki Richárd kollégái átkerültek a katasztrófavédelemhez. Ám helyileg maradtak a városházán, mert a logisztikai hátteret - például a lakossági riasztórendszert -  költséges lenne áttelepíteni a kirendeltség központjába, a tűzoltóságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!