Újjávarázsolják a történelmi feliratot

Székesfehérvár - A város neves, ismert személyiségeit tömörítő Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy a tagdíjból előteremtik a székesfehérvári városháza nagytanácstermének falán egykorvolt felirat újrafestéséhez szükséges összeget.

Házi Péter

Ez a bizonyos felirat az 1938-as, Fehérvárra kihelyezett országgyűlés tiszteletére került annak idején a nagyterem falára, ám később eltűnt. A felirat egykori létezésére egy előkerült korabeli fotó alapján derült fény, amelyen világosan látható, hogy a pulpitussal szemközti falakon, az ablakok között az ország történelmének neves évszámai és a hozzájuk kapcsolódó szövegek olvashatóak. A Székesfehérvár Jövőjéért Egyesület most tehát úgy döntött, vállalja a mintegy másfél millió forint előteremtését, hogy ezzel tisztelegjen a 2013-ra tervezett emlékév előtt.
A nemrégiben felújított Magyar Király Hotel nagytermében megrendezett találkozón egyébként szóba került a város turizmusának kérdése, problémája is, valamint Annus István, Kotsis Péter és Sipos Péter személyében új tagokat is maguk közé választottak az egyesület tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!