Újabb jótékonysági akciók a beteg kisfiúért

Nádasdladány- Lapunk civil tudósítójának újabb fejleményekről számoltak be Kövér László Márk szülei. A beteg kisfiú gyógyulása érdekében összefogott a falu, újabb jótékonysági akciókat szerveznek.

feol.hu

beteg kisfiút 25-én vitték kontrollvizsgálatra Pestre, sajnos  a picinek bent kellett maradnia a kórházban - mesélte lapunk civil tudósítójának, Siki Szabolcsnak  Tisztartó Szilvia,  a kisfiú édesanyja.

- Nekem haza kellett jönnöm, de ha lesz hely, akkor 27-én megyek fel hozzá. Jól van, egy kicsit lejjebb ment a víz róla, csak szegény egyedül van most. És még biztos unatkozik, mert még játékot sem vittünk magunkkal, hiszen nem arra készültünk, hogy őt bent fogják - mondta az apuka elcsukló hangon.

- Most megtapasztaltuk, hogy szerencsére nagyon sok segítőkész ember van, amire egyáltalán nem számítottunk.  Eléggé kétségbe voltam esve, hogy hogyan oldjuk meg a pénzkérdést meg a többit. Még mindig azt tapasztalom, hogy a "kisember" segít a legtöbbet és nem is kicsit. Szerencsére sok kedves ember van, akik segítenek, így mindig jön a már meglévőhöz  egy kis összeg. A legtöbbet a férjem, Laca munkahelyétől kaptuk, fogalmunk sincs hogyan tudnánk ezt a sok segítséget meghálálni - mondta el Szilvia. Külön köszönetet mondanak a Videoton Dolgozókért Alapítványnak, ahonnan sok támogatást kaptak.

Mint megtudtuk, a gyűjtési akcióhoz csatlakozik a helyi Club Nyaras is, ahol Dj Fistu  már bele is kezdett a reklámkampányba.  A február 18-ra esedékes diszkót  "Az összefogás éjszakája" címen hirdetik, és szeretnék bebizonyítani, hogy a fiatalok, akik ezt a szórakozóhelyet látogatják,  hajlandóak a jó ügy érdekében összefogni. Ezáltal nem titkolt céljuk - mesélte Fistu-, hogy rekordlétszámot érjenek el a fiatal szórakozni vágyókkal ezen az éjszakán.  A szórakozóhelyen lesz kihelyezett adománygyűjtő doboz is. A belépőkből összegyűlt összeget teljes egészében átutalják a beteg kisfiú számlájára.

Két hét múlva a vasárnapi szentmisén is gyűjtenek  a kisfiúnak, tudtuk meg Péter Zoltánné Magdika hitoktatótól. Imádkoznak majd a kis betegért, és a szentmisén megjelent hívek mindegyike kap egy-egy borítékot, amibe az adományok tehetők.

Kövér László Márkról 2 hónaposan derült ki, hogy a máj felé nem fejlődött ki az epe út. Ekkor már műtéti beavatkozást hajtottak végre rajta. Szülei sokat hordják kezelésekre a gyermeket, akinél májelégtelenséget diagnosztizáltak. Németországban, Essenben volna lehetőség májtranszplantációra, valószínűleg az anyuka májából. A SOTE klinika „Egy szív” alapítványa a kiutazásra elegendő pénzt tudná biztosítani az édesanya és a kisfiú számára, de a további, körülbelül 3 hónapos ott tartózkodás költségeihez szükség van a támogatásra.

A számlaszám, ahova az adományokat várják: Kövér László 57800239-10015445

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!