Új KRESZ: útjainkra szabva

A 2010-es esztendő leggyakorlatiasabb változásai a közúti közlekedésben nyilvánulnak meg. A vasúti átjárók mellől talán elmaradoznak a vadra váró traffipaxos autók, a motorosok tilosban is parkolhatnak, a kerékpárosoknak pedig nem muszáj a bicikliúton tekerniük. A gyalogátkelők előtti 30-as sebességkorlátozás azonban nem került be a módosítások közé.

feol.hu

A 2010-es KRESZ-módosítások java pontosításokat, egyértelműsítő magyarázatokat tartalmaz, Polányi Péter közlekedési szakember szerint azért, mert a jogszabályok megfogalmazói tanultak az éles szem ügyvédek furfangos, s nem ritkán  szabadító hatású védőbeszédeiből. Emellett azonban van néhány, a gyakorlatban is hasznosítható változtatás.
Autósok: vasúti átjáró, körforgalom, gyerekülés

A vasúti átjárók megközelítése módosul: mostantól áthajthatunk rajtuk ötvennel (belterületen) és kilencvennel (külterületen), hacsak külön sebességkorlátozó tábla nem kíván tőlünk mást. Azt még nem lehet előre megjósolni, vajon hány helyre állítanak ki korlátozó táblákat az új kitétel miatt, de tegnap még egy sem volt kint. A jogalkotók ezzel a módosítással több legyet ütöttek egy csapásra: most már nem kell a használaton kívüli vasúti síneket (sem) fékezve megközelíteni, de talán az átjáróknál lesben álló traffipaxos rendőrautók is új vadászterületet keresnek maguknak. Ha viszont kikerül a 20-as, 30-as korlátozás az átjáró elé, akkor mese nincs, lassítani kell! Viszont a korlátozást maga az átjáró is oldja, vagyis a sínpárt elhagyva azonnal felgyorsíthatunk járművünkkel, s nem kell elaraszolni az első feloldó tábláig, útkereszteződésig.
A körforgalmak használatát a magyar autós még most is tanulja, nem beszélve a többsávos változatról, amelytől még ma is zavarba jönnek sokan. Azt kell most pluszban megjegyezni, hogy aki az első kijáraton óhajt kikanyarodni, az csak a külső sávból teheti ezt meg.
Biciklisávon mostantól hivatalosan is tilos autóval parkolni  ne csodálkozzunk, ha elszállítják vagy megbüntetnek érte. Másik érdekesség: a mopedautókat, a gyerekek szállítása szempontjából egy kalap alá vették az autósokkal. Vagyis mindegyikben csak becsatolva és gyerekülésben utazhat a százötven centi alatti gyerek, a gyerekülést pedig elöl csak akkor állíthatják menetiránynak háttal, ha az első légzsák ki van kapcsolva. Pmolányi Péter, a Közlekedéstudományi Egyesület székesfehérvári közúti szakcsoportjának vezetője szerint nagy hiba a mopedeket autónak nézni, ugyanis biztonsági szempontból meg sem közelítik azokat. Mint mondja, mopedben utazni olyan, mintha egy papírdobozt vezetnénk.

Motorosok előnyben:belső sáv, tilos parkolás

A motorosok ennél többet is megjegyezhetnek: a robogósoknak például nem kell már maximum 20 kilométerórával hajtaniuk a bicikliúton, mehetnek többel is. A nagyobb motorok pedig a három- vagy többsávos utakon mostantól használhatják a legbelső sávot is  eddig ezt nem tehették meg. Sőt, mostantól a buszsávot is birtokba vehetik, nem is beszélve arról, hogy az álló kocsisort jobbról előző motoros, robogós már szabályos közlekedőnek számít. Ahogy szabályos az is, ha a motoros a járdán parkol le (feltéve, ha hagy elég szabad helyet a gyalogosoknak), illetve ha olyan helyen áll le, ahol egyébként a megállást tábla tiltja.
A bukósisak használatát is szabályozták, e szerint csak becsatolt sisakkal lehet motorozni, ám ha utas is van a motoron, akkor ez a saját felelőssége, nem a sofőré.

Bicikli: száguldás, egyirányú út, jobbra tartás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!