Új csarnokkal bővül a kis park

Székesfehérvár - Új, közel ezer négyzetméteres csarnokot épít a Vállalkozói Központ mögött a Kántor Mechanika.

Klecska Ernő

A kis szerszámgyártó családi vállalkozás alig látszik ki a munkából - újságolja Kántor Sándor tulajdonos ügyvezető.  A főleg autóipari cégeknek  köztük a Harmannak, a Philipsnek,  a Sapa-nak,  a Visteonak  gyártó cég mai csarnokát kinőtte, oda nagyobb darabokat targoncával lehetett mozgatni. Az új csarnokban, amelyet egy közel 83 millió forintos uniós támogatás, a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program  üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztésére kiírt pályázata révén építenek, már 10 tonnás daru is lesz.  Itt a forgácsolási eljárások mellett új technológiák is helyet kaphatnak,  a cég most vásárolt egy lézerhegesztőt: ezel mikroméretű hegesztést is el lehet végezni és fel lehet újítani a kopott, elhasználódott szerszámokat.
A beruházás megváltoztatja a Seregélyesi úton, a volt szovjet lakásoknál lévő vállalkozói központ arculatát, de munkahelyeket is teremt.  Munkahely már most is lenne, csak az a baj, hogy a fiatalok alig akarják ezt a jól fizető és önmegvalósításnak is kiváló szakmát választani - mondta a 2009-ben Év Vállalkozója díjas szakember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!