Tűzoltó dinasztiából érkezett az új megyei katasztrófavédelmi vezető

Székesfehérvár - Augusztus elsejétől új vezetője van a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. Bárdos Zoltán eddigi igazgató a fővárosban folytatja munkáját.

Kovalcsik Katalin

Ünnepélyes állománygyűlést tartott  a megyeháza dísztermében  a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.  Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője   átadta a kinevezést a megyei igazgatóság új vezetőjének,  Magosi Lajos  tűzoltó őrnagynak, akit egyben alezredessé  léptetett elő. Az altábornagy  vázolta a katasztrófavédelem előtt álló új feladatokat, és hozzátette, hogy Bárdos Zoltán alezredes  augusztustól a főigazgatóságon lát el feladatokat a katasztrófavédelmi törvény kidolgozásával kapcsolatban. 
- Lesznek változások a megyei katasztrófavédelem életében is, ahogy minden megyében  - mondta Magosi Lajos  alezredes az ünnepség után. - Elsősorban  szeretném megismerni a kollégáimat, a munkájukat, illetve felkészülünk a szervezeti átalakításokra. A tűzoltóságok államosítása szóba került, a jogszabályok kidolgozása folyamatos. A budai parancsnokságon a feladatom a  békásmegyeri tűzőrségtől a Duna-mentén egészen Budafokig  tartott  440  tagú állománnyal és az öt-hat kerülettel.Létszámban  nem lesz nagyobb  a változás, inkább a feladatrendszer más, mint amivel a budai parancsnokságon dolgom volt.



Az új megyei parancsnok feleségével, kisfiával Kajászón él,  családja  tűzoltó  dinasztia. A megyei vezető  1993. júniusa óta  tűzoltó, a fővárosban, a XI. kerületi parancsnokságon dolgozott,  97-ben elvégezte a tűzoltó szakmunkásképzőt  - közben  a zsámbéki Apor Vilmos Főiskolán szociálpedagógiát tanult, végzett  -,   majd egy esztendő  múlva   szolgálatparancsnoki megbízást kapott. Látott el parancsnoki feladatokat  az Újbudai Tűzőrségnél, dolgozott Budafokon, irányította a dél-budai tűzoltási és mentési parancsnokságot. Az idén áprilisban  került az újonnan megalakult budai parancsnokság élére, ahonnan  Fejér megyei vezetői posztra irányították.
- A feleségem és az apósom  is a tűzoltóságon dolgozik  - mesélte a frissen kinevezett alezredes. - Az új feladatot kihívásként élem meg.
 Ahogy Bárdos Zoltán alezredes számára is kihívást jelent  az országos főigazgatóságon dolgozni.
- Amit eddig a katasztrófavédelem  szervezetében megtanultam, most  kamatoztathatom - mondta búcsúzóul az alezredes. - Az új kataszrófavédelmi törvény - valószínűleg szeptemberben fogadják el -,  a polgári védelem szabályainak megújítása, ezeket szükséges a 21. századnak megfelelően átdolgozni. A tudásbázist a jogalkotás,  a szabályozók  kidolgozásának területén fogom hasznosítani. Ez más kihívás,  az  elmúlt időszakban igazgatóként  operatívabb volt a munkám, de úgy érzem, hogy az új feladatoknak meg tudok és meg is akarok felelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!