Tűzkő Sándor: mindig jobbnak kell lenni, hogy ne verjem le a lécet

Az idén találta meg leginkább a feladat.  Arthur Miller: Édes fiaim  című  drámájában  játszott,  az előadást Hargitay Iván rendezte.  Mit mondjak, meggyőzött.     Elsősorban azért, mert  önmagára,   saját karakterére, habitusára formálta a    figurát,   és ez kifejezetten jót tett   az alakításnak és így a produkciónak is.  Újdonság volt a pályáján ez a szerep, hiszen korábban   ahogy ő mondja  főleg vicces, humoros  fickókat játszott, olyanokat, amelyek egyébként passzolnak  egyéniségéhez.   Amikor a   Vörösmarty Színház színpadán a  társulat  színészek és táncosok  az  évad teljesítményét minősítő szavazatai nyomán  átvehette  a  Vörösmarty Gyűrűt,   Tűzkő Sándor azt mondta, ez a  díj  a jövőről is szól.

- Még egyszer gratulálok az elismeréshez. Szóval, miről is szól ez a díj?

- Csak ismételni tudom magam. Akkor, ott jutott eszembe, hogy akik odaítélik ezt a gyűrűt, a múltat értékelik, ítélik meg. Nekem pedig arról szól ez az egész, hogy holnaptól, az új évadtól, amikor megint játszom, akkor méltónak kell lenni a díjhoz, mindig jobbnak lenni, hogy ne verjem le a lécet.

- A kollégák, a társulat tagjai döntöttek erről. Szerinted miben más ez az elismerés, mint a többi?

- Kényes dolog ez, mert a közönségdíj például egyértelmű. A közönség tömeg, egy massza, tagjai nem ismerik egymást. Adhat díjat az igazgató, az is egyértelmű. Viszont a kollégák között, ha beismerjük, ha nem, iszonyatos a verseny. Karriert építünk, meg akarjuk mutatni magunkat. Nem feltétlenül rossz szándékból könyökölünk vagy mászunk át egymás hátán, hanem mert külön-külön úgy gondoljuk, hogy jobban tudjuk, mint a másik, meg akarjuk magunkat mutatni. Ez természetes, aki nem akarja megmutatni magát, nincs benne ilyen ambíció, az ne legyen színész. S ha egy ilyen közegben valakire 25-ből 18-an szavaznak, az nem kis dolog, annak megvan a szépsége, az értéke.

- A legfontosabb persze a színészi teljesítmény. Mégis, egy ilyen kollegiális díjban azt is értékelik, hogy ki milyen ember, kolléga, nem gondolod?

- Igazad van, valószínűleg a közösségben elfoglalt helyedet, helyzetedet is kifejezi ez. Külön büszke vagyok arra, hogy elég jól szót értek az egész társulattal. Nem mondom, hogy mindenki a barátom, mert az sem lenne természetes, de próbálok normális viszonyt ápolni mindenkivel, vagy legalábbis a társaság többségével. Valószínűleg sikerrel, pedig itt vagyok, ha jól számolom, már hat éve.

- Az utóbbi hetekben-hónapokban nem lehetett könnyű az életetek. Leváltották az igazgatót, minden bizonytalan volt. Megosztották a történtek a társulatot?

- Nem akarok igazán már erről beszélni. Most már a munkára kell koncentrálni. Tény, hogy megosztottak voltunk, láthatóan szétesett a színházi kollektíva. Teljesen kikészültünk az évad végére, tőlem is kérdezték, miért nézem mindig a földet. Nem egyszerűen klikkek voltak, hanem mindenki külön-külön bolyongott a színházban. Az ember nem tudta, ki kivel van, hova tartozik, nem volt főnökünk. Aztán szerencsére tisztázódtak ezek a kérdések, ki lettek mondva a dolgok. Újra lehet kezdeni az egészet.

- Ha most visszagondolsz alakításaidra, melyeket emelnéd ki? Most nem feltétlenül csak egy évadra gondolok.

- Az elmúlt 2-3 évben játszottam jelentősebb szerepeket. Szívesen emlékszem a Plazmára, amelyet még a Szurdi-éra végén mutattunk be, és Valló Péter  rendezte. Tetszett a figura és a dramaturgia is. Megemlíthetem a Koldusoperát is, ami szintén fontos volt. Őszintén szólva Vasváriéknak is sok mindent, elsősorban jó szerepeket köszönhetek, amelyekben megmutathattam magam. Ez nagyon lényeges, mert hiába mondják, kétmondatos szerepben nehéz csillogni. Igen, és hát nagyon sokat számított az Édes fiaim, jórészt annak köszönhetem szerintem a gyűrűt is. Mindenképpen ezt emelném ki, azzal, hogy voltak persze vicces alakítások is, a Kaviár és lencsében, a Mágnás Miskában, a Kommunizmus története elmebetegeknek darabokban.

- Láttam, hogy kitették a színházban az őszi szereposztásokat. Ezek szerint már tudod, hogy miben játszol. Elégedett vagy?

- A Finitóval kezdek, amely kortárs darab. Hargitay Iván rendezi, akivel nagyon jó munkát végeztünk a Miller-darabban. Nem véletlen, hogy ismét együtt dolgozunk, boldog vagyok emiatt. A Csárdáskirálynőt pedig azért várom nagyon, mert Mohácsi János  rendezi. Tizenhét éve találkoztam vele Nyíregyházán, már akkor is híres volt a szakmában, és most iszonyúan kíváncsi vagyok, mit tudunk vele domborítani, fel tudunk-e nőni hozzá. Mellettük még több kitűnő rendező érkezik, Valló Péter és Árkosi Árpád  is, amit nagyon lényegesnek tartok.

- Ezek szerint maradsz. Korábbi beszélgetésünkön említetted, hogy ha hívnának máshova, lehet, hogy megpróbálnád. Most is így gondolod?

- Leányfalun élünk, és csak a távolságba, a sok utazásba fáradok bele néha. Fehérváron jó érzem magam, néhány éve megtaláltam magam, azokat a szerepeket játszom, amelyeket jó játszani. Jó érzés, hogy a rendezők hívnak vissza engem, és nem úgy lőcsölnek rájuk. Szívem szerint nem akarnék elmenni.

- Leányfalut említetted. Ott élsz a pároddal és a három lányoddal. Felépült végre ott, a hegyen a házatok?

- Három éve látom, hogy a téglák, fadarabok és cserepek mit jelentenek az ember életében. Hogy milyen fontos az anyag. Kell, hogy legyen egy bázis, és szeptemberre talán elkészül a ház. De emiatt nem fogok otthon ülni, a tégla miatt keseregni, nekem a színház számít igazán. Ez az életem, akár egy batyuval is elindulok, ha az a színház működik, és ha hívnak oda.

Tűzkő Sándor   szülei  jászárokszállásiak, ő azonban már Budapesten született.   Viszonylag  későn, 22 évesen döntötte el, hogy   megpróbálkozik a színészettel.     Tanodákat végzett,
a fővárosban, egy alternatív színházban és  a nyíregyházi teátrumban  stúdióskodott.
Három évig   Nyíregyházán volt,   aztán az egri Gárdonyi Géza Színház következett,   ahol hat évet töltött.   Két év szabadúszás után  került Fehérvárra, a Vörösmarty Színházba.     Itt  játszott egyebek között  az Élektrában,  a Stuart Máriában,   a Malom a pokolbanban, a  Kísértet tangóban, a Garrickban,  a Chioggai csetepatéban.  Három lánya van:  Bíbor, Bora és Blanka.