Tízezer szurkoló ünnepelte őket - randevú Disztl Péterrel

Rövidebbre nyírt szakállal ül le az asztal mellé, a Szőrnek becézett egykori kiváló válogatott kapus, a Videoton egyik legendája. Aki a szakácsművészet területén is nagyot alkot, ha a bajai halászléről van szó, s közben az Edda nótáit fújja kívülről.

Matók János

 Ülünk a csodálatosan felújított Hotel Magyar Király éttermében, s Disztl Péterből azonnal előtörnek a régi emlékek: - Közel harminc éve rendszeresen itt kajáltunk Preszeller Tomival, Nagy Tibivel, Horváth Gabival és Vadász Imivel. Egészen másképp nézett ki akkor az étterem. Emlékszem, ott, a sarokban a pénztárgépnél kellett fizetni az idősebb hölgynél, és ő szólt akkor is, ha elkészült a megrendelt étel. Amikor elkiabálta magát, hogy bableves, vagy nyolcan felugrottak az asztalok mögül, s rohantak a pulthoz. Persze, nem ez volt a szállodával kapcsolatos legnagyobb élménye a kiváló kapusnak, az egyik madridi hősnek: amikor az UEFA Kupa döntőjének a visszavágója után hazaérkezett Fehérvárra a csapat, meglepetésként érte őket, hogy az akkor Velence szállónak hívott épület előtti téren közel tízezer szurkoló ünnepelte őket. A Real Madrid ellen Májer Lajos góljával 1-0-ra győztes csapat kapusa, Péter kissé elérzékenyülve emlékszik vissza a fogadtatásra, miközben elismerően szólt a vendégvárakoztató előételről: - Ez nagyszerű volt. Persze, a régi fehérvári emlék Csiszár Guszti bácsi nélkül nem létezne. Közben a felszolgáló nesztelenül az asztalra helyezi a vargányalevest, s annak kanalazása közben Péter ismét elismerését fejezi ki: - A tálalás, az ízhatás is remek, minden igényt kielégít - jegyzi meg.

 


 
Aztán elmeséli, miként került Bajáról a Videotonhoz. A Bács megyei ifjúsági válogatottal vettek részt egy tornán, ahol Fejér is szerepelt, és Stumpfold Csaba góljával le is győzték Péteréket. Napokkal később  a bajai csapat edzéséről tért haza, amikor édesapja azzal fogadta, hogy ott voltak érte a Videotontól, s neki, a 15 éves gyereknek kell  döntenie: marad vagy megy? Péter nem habozott, s igent mondott, ám a számára akkor még fantom elnevezésű Videotont nem tudta másként elképzelni, mint pesti csapatot. Mondta is édesapjának, azonnal pakol, és irány Budapest.
Amiből persze Székesfehérvár lett - amely a piros-kék klub mellett a szívében van -, a Videoton és a Vasvári gimnázium. Azóta is szinte minden a városhoz  és a klubhoz köti. A kisváros  persze a szíve csücske, s ha testvérével - a szintén futballista, és  nagyon szeretett Lacival - hazatérnek édesanyjukhoz, az első útjuk a  Sugovicához vezet, mert azt látni kell: - Ott, ahol a Sugo elválik a Dunától, az félelmetes és egyben nagyon szép, Magyarország  legszebb  látványa.
És ha már Baja, akkor az elmaradhatatlan   halászlé, a hagyományos fesztivál, ami Péter és Laci nélkül szinte el se kezdődhet. Ám amennyiben erről a magyar ember számára  fenséges  ételről beszélünk, nem titok,  elkészítésében Péter szinte verhetetlen, s erről a Sóstói Stadionban a barátok havonta meggyőződhetnek.
- Egy bajai ember mást nem is mondhat, mint csak azt: egyértelműen az ottani a világbajnok. Amúgy én nem versenyzek senkivel sem, csak elkészítem a magam halászléját. Gyermekkoromban ezt is édesapámtól tanultam meg. Tőle lestem el a fogásokat, de pici változtatásokkal a saját arculatomra  alakítottam. A lényeg és a legfontosabb dolog  az örök adatok, az arányok betartása, az, hogy mennyi   hal,  hagyma, víz és  paprika kell, s ezeket nem szabad áthágni. Mert aki ezeket betartja, az nem tudja elrontani. De az is egyértelmű, hogy a bajai halászléhez hozzátartozik az úgynevezett gyufametélt. Sokan otthon megcsinálják, én viszont mindig Baján veszem meg  egy hölgynél, aki ezzel foglalkozik. Nálunk szinte nem is volt hétvége halászlé nélkül. Mert Baján az emberek mindig is halat ettek, és most is azt esznek.
Mint ő, akit szűk környezete egyébként csak Szőrnek becéz, a szakálla miatt, amely csak néha lát ollót, ezért  aztán így ismerte meg a világ. Közben megérkezett a főétel, s ilyen nincs, de mégis van: a tojásos nokedliből formált, téglalap alakú fészek, benne a borjúpaprikás. Nem is tudunk beszélgetni, amíg el nem tűnik a tányérról, majd elégedetten folytatjuk tovább. Mégpedig a kapusokról, akiket nemes egyszerűséggel csak bolondnak titulál szinte mindenki a földgolyón.
- Ezt a dolgot én háromszor is aláhúzom, ha csak magamból indulok ki  - felelt erre széles mosollyal  Péter.  - Jó értelemben véve hülyének kell lenni ahhoz, hogy beállj a kapuba. Képzelje el a szituációt: előtted tíz ember futkározik össze vissza, s neked kell irányítani őket. De ha gólt kapsz, akkor te vagy a hibás. Ha még ezek után valakinek van kedve beállni a kapuba, az meg is érdemli a sorsát. De minden viccet félretéve, úgy érzem, ez egy csodálatos poszt. A játékosoknak a góllövés öröme a legszebb dolog, amíg nekünk, kapusoknak csak az jutott, hogy elhárítsuk a találatot. A kapus számára az a legnagyobb boldogság, ha mondjuk csapata 1-0-ra nyer, hiszen  nem rezzent meg a hálója.

Mint egy szerelemről, úgy beszél a futballról az egykori válogatott játékos. De Péterről az is köztudott, hogy életében van egy másik,  nagyon fontos  szerelem. Ez pedig az Edda zenekar. Gyerekként hallotta először. Addig Omega-rajongó volt - az összes  bakelitlemezüket megvette -, ám amikor meghallotta Pataky Attilát, amint a Keselyű című számot énekelte, nem volt vitás, hogy az Edda került a fókuszba. Az együttes  összes lemeze a birtokában van, és nagy örömére személyes ismeretségbe is került Patakyékkal.
- Ha tudok, ha van rá időm, akkor ott vagyok a koncertjeiken, Agárdon is rendszeres vendég voltam, a gyerekekkel az öltözőjükbe is bejárásunk volt. Legutóbb a Papp László Arénában láttam őket, ott VIP-vendég voltam, találkoztam is a srácokkal.  Nagy buli, hatalmas koncert  volt. Az összes számukat  ismerem, s azonnal megtanulom. Számomra az Edda olyan örök szerelem, mint a Videoton és a Bayern München csapata.
Ezzel a mondatával ismét visszatértünk  a focihoz, a régi időkhöz. Mert teljes mértékben azért nem elégedett az életével, hiszen úgy érzi: a madridi diadal, a kupadöntő  után nekik nem adatott meg azonnal  a lehetőség, hogy 30 év alatt külföldön próbálják ki a tudásukat. Ezért is van Péternek némi hiányérzete, de bárhol is védett pályafutása során, soha nem vallott szégyent, mindig a maximumot nyújtotta a pályán. S arra is roppant büszke, hogy tagja  a Videoton jelenlegi szakmai stábjának, s így ő is aranyérmes lett, s ez valahol pályafutásának a megkoronázását is jelenti. Persze, ha az 1980-as években mások a viszonyok, talán ő is a kezében tarthatott volna egy nemzetközi kupát.

 

 


Mérkőzésekről beszélgetünk, például a számára nagyon emlékezetes hamburgiról, amikor is megfogalmazása szerint mások mellett  a német válogatott kapusát, Uli Steint, majd a második félidőben a kapusok kapusát, Schumachert is megverte,  hiszen a magyar válogatott 1-0-ra győzött azon a találkozón. Schumacher volt Péter kedvenc kapusa, így aztán az volt az első, hogy a mérkőzés után azonnal elcserélte vele a mezét, s ma is az egyik félve őrzött kincse. De más ereklye is van a birtokában, így például  Bats, Leo, van Breukelen meze. Viszont a Manchester Unitedtől nincs relikviája, mert: - Idegileg annyira kivoltak, miután kivertük őket az UEFA-kupából, hogy nem voltak erre hajlandók. Pedig mi jutottunk tovább, de mégis mi álltunk sorba a fiúkkal a mezcseréért,  ám ők csak legyintettek, hogy nem. De van olyan mezem, amit mezőnyjátékossal cseréltem, így például Niederbacherrel, és  a Real Madrid játékosával, a középpályás  Mitchellel.
Ha már a Madrid került szóba, az ottani mérkőzésről, s  Valdano büntetőjének a hárításáról faggatom, mire csak annyit mondott: az volt talán a legkisebb védése a döntőben. Az a mérkőzés Péter értékrendjében a dobogó tetején helyezkedik el, a hatalmas nézőszám, a mérkőzés atmoszférája miatt,  és bár alig mentek át a félpályán, de mégis ők  győztek. Ám a  MU elleni fehérvári összecsapás is a legjobbak között szerepel. Hiszen   már a rendes játékidőben is brillírozott Péter, aki később, a büntetőrúgásoknál Albiston löketét is hárította.
- Azt szokták mondani, hogy egy tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul rúgni. Én viszont minden fórumon, ahol szóba kerül a büntető,  azt hangoztatom: minden lövés, ami jó irányba, kapura  megy, az jó, a többi már a kapuson múlik. Nehéz megfejteni ezt a kérdést, hiszen ahány kapus, annyiféle stílusról, mozgáskoordinációról, idegrendszerről  beszélhetünk. Minden kapus más, másként éli meg azt a  szituációt, amikor csak két ember áll egymással szembe. Erről írtam az A-licences edzői vizsgamunkámat is. Lehetne erről sokáig mesélni, de ha egy mondatban kell összefoglalnom,  akkor azt mondom: csak annak a kapusnak van esélye a büntető hárítására, aki fizikálisan és idegileg a legjobb állapotban van, nagyon gyors és  jó döntési képességekkel rendelkezik. A végén pedig  azt mondom: és persze legyen szerencséje.
  

Lassan a beszélgetés és a különleges desszert végére jutottunk, de még rengeteg élmény jut Péter eszébe. Így például München, ahol a Disztl família rokonai éltek, s így jutottak el Bajáról az 1972-es olimpiára is. No meg egy müncheni labdarúgó- rangadóra, a Bayern München1860 München kupamérkőzésre, amely persze felejthetetlen élményt jelentett. Aztán szóba kerül a német legenda, Sepp Maier, aki a védéseivel lenyűgözte Disztl Pétert. Ám egyértelműen az elhunyt, de a testvérével, Lacival  együtt most is nagyon szeretett  édesapjukat említi, aki egykor maga is nagyszerű kapusként futballozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!