Tetten ért fatolvajok őrizetben

A Fejér megyei rendőrök tegnap a falopások elleni razziát szerveztek az erdőkben. Az illegális fakitermelők elleni akció hatékonynak bizonyult - tudatta a rendőrség csütörtökön.

feol.hu

A délelőtt folyamán a bicskei járőrök három, fát gyűjtő férfire figyeltek fel a 811-es számú főúttal párhuzamosan fekvő erdőben, amelyet a 8126-os számú út, valamint a felcsúti laktanya határol. Amikor közelebb mentek, látták, hogy a trió a tarvágott erdős területen összegyűjtött fákat egy személygépkocsi hátuljába pakolja be.

Amikor az 54, a 47 és a 45 éves bicskei férfiakat ellenőrizték, kiderült, hogy nincs engedélyük. Ezen kívül azt is elismerték, hogy egy bicskei címre már vittek a fából. Kiderült, hogy az ellopott fa összesen öt mázsa, azaz 5 000 forint értékű. Azt a rendőrök lefoglalták, míg a három férfit előállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol megindult velük szemben a szabálysértési eljárás. A rendőrök meghallgatásukat követően mindhármukat szabálysértési őrizetbe vették.   

Jenőn, a Kasza völgyi erdőben egy 75 éves jenői férfit ért tetten illegális fakitermelésen a helyi körzeti megbízott a kora délután folyamán. Az idős férfi egy kézi fűrésszel éppen egy szilfát döntött ki, amikor a KMB-s meglátta. A helyszínen összesen 60 kilogramm kivágott fa volt, ebből 40 kg akác, 20 kg szil, értékük 2 000 forint.

Miután a KMB-s a férfit elfogta, előállította a Polgárdi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

Mezőszentgyörgy és Kisláng között, egy cég tulajdonában lévő fasoron is elfogtak két fatolvajt délután. A 26 és a 24 éves mezőszentgyörgyi fiatalemberek 18 akácfát vágtak ki engedély nélkül, mintegy 50 000 forint értékben. Elvinni azonban már nem tudták, mert a kislángi KMB-s tetten érte őket.

Mindkettőt előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a Forrónyom gyanúsítottként hallgatta ki őket - számolt be az esetekről Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!