Tánccal ünnepelt az Alba Regia Táncegyüttes

Székesfehérvár - Fennállásának 60. évfordulóját ünnepli az Alba Regia Táncegyüttes. A jubileum alkalmából szombaton 200 táncos adott műsort a Vörösmarty Színházban.

feol.hu

A születésnapot programsorozattal   tárlattal,  generációk  találkozójával  ünnepelték eddig. Ám a jubileumi sorozat legfontosabb állomásának a szombati színházbéli gála ígérkezett, amellyel a táncművészet világnapjára is emlékeztek. 

Együtt lendültek a lábak...

Ami a műsort illeti, afféle táncos időutazásra invitálták a közönséget: sorra bemutatták a régi, fesztiválokon díjazott, nagy közönségsikert aratott koreográfiákat. Például egy 1967-ből valót is, amit az együttes egykori vezetője Fekete Ferenc emlékére idéznek fel. De a többi műsorszámot is úgy válogatták, hogy példázzanak  egy-egy meghatározó korszakot.  Muzsikált a Galiba Zenekar és a Tilinkó együttes. A tánc mellett vetítéssel  elevenítették fel  a múltat és az emlékezetes sztorikat.  

Ének, tánc és önfeledt öröm a színpadon

Fotók: Nagy Norbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!