Táborok, nyitott műhelyek

Székesfehérvár - A Megyei Művelődési Központ pályázaton 37 millió forintot nyert, ennek révén az intézmény két tanéven át fiatalok számára teremt lehetőségeket a hasznos ismeretek megszerzésére.

Gábor Gina

Az eddigi  programok sikeresnek bizonyultak, ám az Építő közösségek című projekt  2011 júniusáig tart: sok tervük van még.  Az eredményekről és az elképzelésekről pénteken  számoltak be a  Megyei Művelődési Központban. Az elmúlt években országszerte több megyei művelődési központot is megszűntettek.   Juhász Zsófia  igazgató erre is utalt, amikor elmondta: az MMK szerencsés helyzetben van, hiszen az intézmény helyzete, a házban dolgozó szakembergárda felkészültsége alapján megfeleltek a pályázati feltételeknek. S mindez az MMK munkatársai számára is ösztönző: arra készeteti őket, hogy a továbbiakban önállóan és egyre felkészültebben vállalkozzanak a pályázatok megírására...


A projektmenedzsertől, Gonda Emmától  megtudtuk: a 12-21 éves korosztály igényeinek igyekeztek megfelelni. Iskolarendszeren kívüli, de az oktatást kiegészítő  tevékenységeket kínálnak, amelyekkel fejleszthetők azok a képességek, készségek is, amelyekre a felnőttéletben szükség lehet.  Indult drámajátékos, népzenei szakkör, s a jövőben is működik majd olvasás értést,  tanulást segítő, vállalkozási ismeretekre oktató valamint  néphagyományt tanító szakkör. Igen hasznos volt a nyári népművészeti és népzenei tábor.  Népszerűek  a nyitott műhelyek: havonta egy-egy alkalommal az MMK-ban működő kézműves műhelyekben a mesterek megmutatják, miként dolgoznak.  Sikeresek voltak a program keretében tartott, 60 órás  ingyenes nyelvtanfolyamok is: ezekbe a vártnál többen is jelentkeztek.  Csak ezután valósul meg a civil léttel kapcsolatos, a demokratikus intézményrendszert ismertető program, ami kirándulásokkal jár, hiszen a gyerekek fel is keresik az intézményeket... Itthon otthon vagy címmel honismereti vetélkedősorozatot is hirdettek, és a jövő nyáron honismereti táborozásra is viszik a fiatalokat.
A fenntartó képviseletében Vargha Tamás,  a Fejér megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: sokat emlegetik ma az élethosszig tartó tanulás fontosságát  ezért is örömteli,   hogy a programok a fiatalok ismeretszerzési lehetőségeit bővítik. A megyei közgyűlés elnökét az MMK kapcsán a  megyei fenntartású kulturális intézmények sorsáról kérdeztük. Elmondta: szakértők bevonásával alaposan átvizsgálták az intézmények működését,  mert   a jelenlegi gazdasági helyzet miatt szükség van takarékosságra...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!