Szenzáció! Csokihajtású autó készül a Forma 1-be

FMH - Kormánya sárgarépából, karosszériája krumpliból, ülései szójababból készültek, motorját pedig csokoládéolaj hajtja annak az óránként 145 mérföldes (hozzávetőleg 230 kilométeres) sebességre képes zöldségautónak, amelynek fejlesztői már most Forma-1-es babérokról álmodoznak.

feol.hu

Az angliai Coventry városában található Warwick Egyetem csapata által tervezett "vegajárgány" az ecoF3 kapta. A fejlesztők reményei szerint környezetbarát technológiájukat egyszer még az olyan Forma-1-es istállók is hasznosítani fogják, mint a McLaren vagy a Ferrari.
    
A brit Telegrap.co.uk. beszámolójából kiderül, hogy a jármű növényiolaj-alapú kenőanyagokat használ, és olyan biodízel motor berreg benne, amely csokoládé- és zöldségolajjal működik. Az autóalkatrészek gyantával összekevert zöldségrostokból készültek, a csokoládéban található olajok kisajtolása és finomítása pedig az üzemanyagot eredményezte.
    
Az ecoF3 az első olyan Forma-3-as versenyautó, amely fenntartható és megújuló anyagokból készült. A fölöttébb szokatlan üzemanyag miatt az autó motorja azonban nem felel meg a mostani versenyelőírásoknak. A fejlesztők abban reménykednek, hogy a szabályok megváltoztatásával már a következő évadban benevezhetnek a versenybe.
    
"Bízunk benne, hogy előbb vagy utóbb a Forma-1-es csapatok is belátják majd, hogy egy környezetbarát autó nem feltétlenül jelent lassú járművet. Azt várjuk, hogy a jövőben a Forma-1-es autóknál is felhasználják majd anyagainkat" - mondta a WorldFirst nevű csapat egyik illetékese.
(MTI)

Kattintson ide és olvasson a Forma 1-ről az F1 csatornán!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!