Szenvedélyünk a fekete leves, avagy a kávé

„Innék egy jó feketét!” - megannyi alkalommal hallhatjuk ezt azoktól, akiknek szenvedélye a kávé. De vajon egy igazi fekete titka a kávéban, vagy a kávéfőző gépben rejlik?  Mindannyian másként vélekedünk. Van, aki a feketére, mások az üdítőbb, egyre népszerűbb cappuccinora, jeges kávéra, melange-ra esküsznek. Mások a kotyogósban, vagy a modern köntösbe bújtatott kapszulából kávét főző gépekben hisznek. Egyben szinte mindannyian megegyeznek, a kávézás szenvedélyéről nehéz lemondani. Talán éppen ez ihlette meg a székesfehérvári Alumíniumipari Múzeum dolgozóit, akik még a tavasszal határozták el, felvonultatják az elmúlt évtizedek kávéfőzőit. Hiszen a kávéfőző is az alumíniumra épül - jegyezte meg Kovács Istvánné, a múzeum igazgatója, aki a népszerű szokás bemutatásával is ismertebbé tenné a helybéliek körében az intézményt. A megnyitó alkalmával többek emlékeiben villant fel az apró kétszemélyes főző masina, ami mellett a 4-6 személyes igazi ritkaság volt. Ugyanakkor szinte minden családban akadt egy utazó kávéfőző.

- Ma már az újabb gépek szinte csodákra képesek. Kevesen emlékeznek már az 50-es, 60-as évekre, amikor még csak babkávét lehetett kapni, amit előbb ízlés szerint pörköltünk otthon, majd daráltuk a szemes kávét, s csak azt követően készülhetett el a jellegzetes illatú forró, nedű - mondta az igazgató, majd a kávé eredetéig kalauzolta a megnyitóra érkezett látogatókat. S miközben egészen a 16. századig kalandoztunk, a kávé illata lassan birtokába vette az apró kiállító helyiséget. Megtudtuk, Olaszországban az egyházfők az ördög italának tartották, féltek a kávétól, s csak nehezen engedtek szabad utat a kávé népszerűsödésének. Ugyanakkor egy francia utazó azt is lejegyezte, egykoron a török birodalomban a férj kötelessége volt naponta két-három kávét is felszolgálni feleségének.

- Később a kávé közösségformáló erővé vált. Kávéházakban, piacokon jöttek össze az emberek, barátok, szomszédok, akik már nem csak az élvezetet keresték az italban, hanem a társaságot is. Törökországban úgy tartottak, a kávét ivó beszélgetésre, barátságra, szeretetre vágyik - egészítette ki az interaktívvá vált előadást Keller Ádám, aki további titkokat is megosztott a társasággal a jó kávéról. A fiatalember baristaként nem csupán azt árulta el, Székesfehérvár belvárosában hol ihatunk egy igazán ízletes kávét, de azt is, mi a különbség a rövidnek, erősnek hitt eszpresszó, s annak hosszú változata között. Elmondta, hogy a rövid erősebb, hisz a hosszúban inkább képes hatóanyagát kifejteni a kávé. Az is kiderült, korábban „megtalpalták” a kávét, azaz kísérőként egy fél pohárka konyak vagy rum, valamint víz is járt hozzá. A barista elmondta, volt egy időszak, amikor mindezek eltűntek a felszolgált kávé mellől, manapság azonban ismét divatossá vált egy pohár szódát, egy kocka csokoládét, kekszet is felszolgálni a kávéval.

Az első gépesített, egyszerre több embert gyorsan kiszolgáló presszókávéfőző feltalálója nem azonosítható be pontosan, a verseny győztese a szabadalmaztató, Luigi Bezzera, egy milánói kávéfőző-manufaktúra tulajdonosa lett. Bezzera olyan gépet jegyeztetett be 1901-ben, amely szerkezetében, főbb alkotóelemeiben a mai eszpresszógépek konkrét őse volt: egy nagy vízmelegítő kazánból, több párhuzamos kifolyócsapból és persze a hozzájuk vezető zárt csőrendszerből állt. A csapokhoz – már akkor – cserélhető, különböző űrtartalmú szűrők tartoztak, a főzővizet (és a gőzt) erőkarokkal, vagyis kézi erővel préselték át a szűrőbe tömött őrleményen, a gépben keletkező nyomást nyomásmérővel és biztonsági szeleppel kontrollálták.