Szemét egy ügy! Lerakónak használták a tavat

Velence - Még nem zárult le a Velencei-tó melletti vasúti pálya felújításánál elhelyezett veszélyes hulladék-ügy, amelyben a környezetvédelem már bírságolt is.

Kocsis Noémi

Tavaly októberben írtunk a velencei fizetős strand közvetlen közelében elhelyezett, vasúti pályarekonstrukció során keletkezett törmelék - legalábbis  kifogásolható - lerakodásáról. A történet röviden: az egyik önkormányzati képviselő a hírtelevíziók egyikében szellőztette meg, hogy naponta több teherautónyi betonoszlopot és olajjal szennyezett kődarabokat rakodnak le és temetnek be földdel a területen, ahol korábban nádas volt. Az önkormányzat jegyzője akkor elmondta: felhívták a földmunkát végző vállalkozó figyelmét a környezetvédelmileg is kötelező magatartásra, s többször le is ellenőrizték, minden rendben történik-e. Szankcióként egy alkalommal a lerakodásra adott engedélyt is visszavonták, de a tereprendezést követően még mindig maradt a talajban némi kőtörmelék, bár a hivatal akkor arra hivatkozott, az évtizedekkel korábban, még az M7-es építése során került oda.

A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közérdekű bejelentés nyomán október elején kezdett vizsgálatba: a helyszíni szemle után az eredeti állapot helyreállítására kötelezték az önkormányzatot, amely a hatóság szerint jogkörileg nem is volt jogosult az elhelyezés engedélyzésére. A hulladékgazdálkodási törvény alapján ugyanis hulladékkezelési tevékenység kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető (ilyen a hulladék begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása). A velencei önkormányzat a határozatot megfellebbezte, a másodfokon eljáró országos főfelügyelőségtől azonban mindmáig nem érkezett döntés az ügyben.
A helyileg illetékes hatóság közben alaposabban feltárta a történteket, így kiderült: nem Velence az egyetlen, ahová hasonló módon a vasúti felújításból származó hulladékot helyeztek el ismeretlenek. A számlák, szerződések felgöngyölítése után már tudott, hogy az érintettek köri igen széles, derül ki az érdeklődésünkre a felügyelőségtől kapott tájékoztatásból. Eljárás összesen nyolc gazdasági társaság ellen indult, ezek környezetvédelmi bírságra számíthatnak. A hatóság továbbá öt, az illetékességi területükre eső, ismert átvevőt is ellenőriz, hogy kiderítsék, mi történt az általuk átvett hulladékkal.
Az ügy tehát folytatódik, a fejleményekre még kitérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!