Százötven év a vasúton

Székesfehérvár - 150 éve adták át a Déli Vasútvonalat, erre emlékezve Fehérvárra ért az erről szóló vándorkiállítás. A MÁV-Start vezérigazgatója az új fejlesztésekről is beszélt.

Házi Péter

Az 1861-ben átadott vasútvonal hat órára rövidítette le a Nagykanizsa és Budapest közötti utat, szemben a korábban napokig tartó lovaskocsis utazással.  A dicső korszakot bemutató kiállításon a régi menetrendek mellett a déli vasút híres, 109-es gőzmozdonyának élethű nagymodellje is látható. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vándorkiállítását - amely  május 29-ig látogatható  - a fehérvári pályaudvar második emeletén  Monszpart Zsolt, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója és Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere nyitotta meg, majd a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal fejlődéséért végzett kiemelkedő mukájáért  több kitüntetést is átadtak a  már nyugdíjba vonult és a még aktív kollégáknak.
Monszpart Zsolt vezérigazgató a jelennel és a jövővel kapcsoaltos kérdésünkre elmondta, a Tárnok és Fehérvár közötti pályafelújítás során nemcsak új síneket tesznek le, de a biztosítóberendezéseket is kicserélik, így 160 kilométerperórás sebességgel is repeszthetnek majd a vonatok. A felújítás befejezési határideje 2013  decembere. A legfontosabb dolog, amit a MÁV bevezetett az elmúlt három évben, az az ütemes menetrend: az elővárosba félóránként, Fehérvárra óránként, megyeszékhelyekre kétóránként indul vonat. E menetrend alapján a szerelvények rövidültek, hiszen az utasok jobban eloszlanak. Ezért egy mozdony beállítása nem  kifizetődő két-három vasúti kocsihoz,  a cél az, hogy ezeken a szakaszokon klimatizált motorvonalakat állítsanak be, s amelyekre nemcsak babakocsival, hanem kerékpárral is könnyebb lesz majd a felszállás. Újságírói kérdésre a vezérigazgató arról is beszélt,  december óta tárgyalnak az unióval és van arra esély, hogy két-két és fél  éven belül jelentős számú, nyolcvannyolc darab motorvanatot állítsanak munkába, mégpedig 85 százalékban eus-pénzből.
- Tulajdonképpen a papírmunka és a pályázat jó eladása áll előttünk, a tervet a kormány is támogatja - fogalmazott Monszpart Zsolt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!