Sorban tűzik ki a választásokat

Megyei körkép - Sorban írják ki október harmadikára az illetékes bizottságok a kisebbségi választásokat azokon a megyei településeken, ahol erre törvényi lehetőség mutatkozik.

Tihanyi Tamás


A helyi kisebbségi önkormányzati választást ki kell tűzni, ha az adott településen a kisebbségi választói névjegyzékben szereplő polgárok száma a választás kitűzésének napján eléri a harmincat. A törvény értelmében e döntésnek a szavazást megelőző 55. napig meg kell történnie, azaz  október harmadik napjához viszonyítva a kitűzés végső határideje augusztus 9-én, 16 órakor jár le. A jelenlegi adatok szerint Fejér megye huszonnyolc településén kerülhet majd sor kisebbségi választásokra, de ez a szám csak akkor lesz végleges, ha az illetékes választási bizottságok a fent leírt döntést meghozzák (azaz jövő hétfő délutánján biztos lesz az érintett  települések száma és listája).
A megye két nagyvárosában, Dunaújvárosban és Székesfehérváron már kiírták az őszi  kisebbségi választást. Dunaújváros helyi választási bizottsága   Bakos Károly elnökletével kedden délután ülésezett, s megállapította: a cigány kisebbség választói jegyzékében 293,  a horvát jegyzéken 78, a szerb jegyzéken 55, a lengyel jegyzéken 38, a görög jegyzéken 34, a ruszin jegyzéken 89 fő szerepel, így ezen kisebbségek esetében nem látták akadályát a választás kitűzésének. 
Székesfehérvár választási bizottsága csütörtökön reggel tanácskozott. Szerdán az alábbi  kisebbségek esetében haladta meg a 30 főt a regisztráltak száma: cigány (397), horvát (37), lengyel (48), német (244), örmény (71), ruszin (57), szerb (35), szlovák (33),  szlovén (41) és ukrán (49). A bolgár és a román  jegyzék üresen maradt, a görögön csak hárman szerepeltek, így e három kisebbségre nem lehet majd szavazni októberben. A törvény egyébként tizenhárom kisebbséget ismer el.  A fehérvári helyi választási bizottság sorban mind a tíz kisebbség esetében ellenszavazat nélkül kitűzte a választást. Pallos István elnök még elmondta: két nap  a törvényi lehetőség a fellebbezésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!