Shiba-díjjal ismerték el a JAK minőségügyi tevékenységét

FMH - IIASA-SHIBA Díjjal ismerték el a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium minőségügyi tevékenységét: a díjat Nagy Kálmán igazgató a napokban vette át Shoji Shiba professzortól, a díj egyik alapítójától.

Bognár Máté

A napokban zajlott a fővárosban az EOQ Minőségügyi Világkongresszus, amelynek keretében átadták a Teljes Körű Minőségirányításban (TQM) kiváló eredményeket elért szervezetek elismerését szolgáló díjakat. Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület igazgatója lapunknak elmondta: „példaértékű az a tevékenység, amellyel a minőségügy területén a fehérvári intézmény számos új kezdeményezés elé állt”.

A szervezetet 20 éve vezető Nagy Kálmán elmondta: mivel a kollégiumok az oktatási ágazat szereplőiként nagyon sokat tudnak tenni a társadalmi esélyegyenlőtlenség csökkentése érdekében, fontos, hogy az ország minden kollégiuma megfelelő szakmaisággal tudjon dolgozni. Ennek egyik hatékony eszköze a minőségügyi szemlélet. „Lehetnek álmaink, amelyekből konkrét és elérhető célokat kell kialakítani, s ezeknek összhangba kell lenniük a társadalmi környezet igényeivel. Ahhoz, hogy a szervezet, a kollégium ebbe az irányba haladjon, folyamatosan kell egyrészt ismerni az igényeket, másrészt ellenőrizni a tevékenységeket” – mondta az igazgató. Nagy Kálmán szerint intézményük azt vállalta magára az elmúlt 15 évben, hogy kollégiumpedagógiává alakítja át a jogszabályok által a kollégiumok számára közvetített társadalmi igényt; és lefordította a kollégiumi szakma nyelvére a jogszabálynak azt az elvárását, hogy legyen pedagógiai program. A kollégium szakmai műhelyekkel – az Önfejlesztő Iskolák Egyesületével valamint a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetséggel – együttműködve kidolgozta az előírások megvalósítási lehetőségeit, azokat ki is próbálta, majd különböző fórumokon az ország kollégiumainak számára továbbadta. Nagy Kálmán úgy látja: az IIASA-SHIBA Díj ezt a társadalmi elhivatottságot, elkötelezettséget, szakmai önzetlenséget ismerte el.

Japán és az Amerikai Egyesült Államok után 1989-ben a világon harmadikként Magyarországon hoztak létre minőségdíjat a Teljes Körű Minőségirányításban (TQM) kiváló eredményeket elért szervezetek elismerésére. Az IIASA-SHIBA Díjat a minőségjavítási folyamatért vagy a folyamatban használható tapasztalatok terjesztéséért lehet odaítélni vállalati, csoportos és egyéni kategóriában. Az alapító a díjat 1996-tól az ipar és szolgáltatás mellett az egészségügy és az oktatás, majd 2001-től a közszolgálat területére is kiterjesztette. A kezdetektől több mint 300 szervezet és szakértő adta be pályázatát a díjra, s eddig 93 szervezet, 24 csoport és 21 egyéni pályázó részesült elismerésben. Az idei évben 11 pályázó nyert: 7 szervezet, 2 csoport és 2 egyéni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!