Rogán: a főváros vállaljon nagyobb részt a BKV működtetéséből

A kormány azt szeretné elérni, hogy ne kelljen rendkívüli, tartós támogatásokat adni a BKV-nak idén sem, de jövőre semmiképpen; azt a normatív támogatást, amely az Országgyűlés által elfogadott költségvetésben szerepelt, a kabinet nem akarja másra költeni - mondta Rogán Antal, az V. kerület polgármestere a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

MTI

A napilap szombati számában megjelent interjúban a fideszes politikus hangsúlyozta, hogy 2010-ben és 2011-ben a kormány normatív támogatás, fogyasztói árkiegészítés és veszteségfinanszírozás címén 140 milliárd forinttal támogatta a közlekedési cég működését. Ehhez képest a főváros működésre nem, csak fejlesztésekre biztosított forrást a BKV-nak. A normatív támogatás folyósításának feltétele, hogy 2012-ben a főváros vállaljon nagyobb részt a BKV működéséből - tette hozzá.
   
Rogán Antal szerint az lenne az optimális, ha a fogyasztói árkiegészítésen felül a kormány és a főváros egyenlő arányban finanszírozná a BKV működését. Mindenképpen szükség van olyan átalakítási tervekre, amelyek ezt tűzik ki célul 2013-ra vagy 2014-re.
   
Arra a kérdésre, hogy ebből a kerületek is hajlandóak-e részt vállalni, azt felelte: a kerületek gyakorlatilag ma nem tudnak saját forrásból beruházni, csak uniós pénzekből, támogatásokból. "Én jeleztem a főpolgármester úrnak, hogy a Budapest Szíve programnak a Széchenyi térre vonatkozó második ütemét abszolút elhalaszthatónak gondolom. Az arra szánt forrásokat a fővárosi költségvetésben szerintem nyugodtan át lehet csoportosítani a BKV-hoz" - jelentette ki.
   
Arra, hogy a Fidesz népszerűségének nem tesz túl jót egy folytonos Rogán-Tarlós vita, azt mondta, nem is óhajt ilyen vitában részt venni. "Sajnálom, hogy én mondtam ki azt, ami szerintem mindenki számára nyilvánvaló: az a tény, hogy a fővárosnak nagyobb energiákat kell mozgósítania a BKV érdekében." Mint mondta, meggyőződése, hogy az ellenzéki frakciók támadásai nemcsak politikai, hanem gazdasági érdekeket is tükröznek. Sajnos ezek a frakciók a felügyelőbizottsági helyeken és más pozíciókon keresztül ezer szálon kötődnek a főváros cégeihez, és ezek egy részénél komoly források is vannak. Ha ezeket el kell vonni, és a BKV-ra kell fordítani, az az ottani vezetőknek és gazdasági érdekcsoportoknak nem tetszik.
   
Az útdíj ötletével kapcsolatban azt mondta: "a főpolgármester úrral közösen vettek részt egy megbeszélésen, és az útdíj kifejezéssel, egy ott megtárgyalt dokumentumban találkoztam először. Ezt a dokumentumot a Fővárosi Önkormányzatnál készítették".
   
Rogán Antal az interjúban arról is szólt: egészen biztos abban, hogy a valutaalappal a második negyedév közepéig tető alá hozható a megállapodás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!