Révész Sándor, a békesség keresője

Ugye emlékszik még hajdan ifjú kedves olvasó, hogy  a Becsület, a Szállj fel magasra! és a többi örökzöld dal az akkori életérzés himnuszai voltak.  A Piramis megszűnése után az énekes eltűnt a zenei életből. Nagy ritkán megjelent egy- egy szólóalbuma, de messze került a reflektorok fényétől. Amikor találkoztunk, azzal kezdtem: ha azt mondom, Révész remete, mi a válasza? Mert  rajongói számára eltűnt...
- Soha nem voltam remete, ahhoz közelítő életet sem éltem, mindig volt társam, nem zárkóztam el semmi és senki elől. De a  békesség keresése mindenkinél egyénre szabott,  Budapesttől 200 kilométerre találtam meg azt, ott dolgozom, amikor kell, előjövök. Mindig kerestem az élet tiszta körülményeit, a fizikai közeget, ahol tisztább a levegő, ahol áttekinthetőbb, tágasabb az élet tere. Régóta olvasom a világ zenei szakirodalmát, öröm a  számomra, hogy egykori példaképeim - a Led Zeppelin tagsága, a Pink Floyd-fickók - mind vidéken élnek. Az ideális iránti vágy régóta motivál.

- Ez szép, de az emberi tisztasággal is tud találkozni?
 
- Ó, 58 éves koromra olyan szűrőim fejlődtek ki, hogy jól meg tudom  egymástól különböztetni a dolgokat. Keresem a tiszta emberi kapcsolatokat,  és hála Istennek, ez igen jól működik az esetemben.

- Nézzünk vissza a múltba: milyen érzés volt hajdan egy generáció bálványának lenni oly' fiatalon?
 
- Nehéz ezt ma megítélni, mert sohasem az  vezérelt, hogy a dalainkkal kikhez és hogyan szóljunk. Énekeltük a szívünkből jövőt, de hogy ez kinek a lelki rezonanciájával találkozott, kinek az életérzésével volt rokonságban, az mindenki esetében másképp jelentkezett.  

- Ez empátia nélkül  nem megy. Bennük volt ez, átélték azt, amit a követőik?
 
- Egyszerű polgári családból jöttünk, igaz, szerencsére nem kellett nélkülöznünk. Negyedik emeleti, körfolyosós házba születtem a 7.  kerületben. Lélekben, viseletben, küllemünkben  azonosak voltunk a srácokkal. Jólesik ma is arra gondolni, hogy milyen sokan szerettek bennünket, és követik az életpályánkat ma is.

- Ebben az esetben mondhatjuk: a  lelke hozza létre a zenét, csakhogy:  a zene mennyire simogatja a lelkét, amiből aztán újabb zenék születhetnek?

- Az emberi kreativitás mindig egyénre szabott. A zene olyan experimentális alapanyag, ami anyagtalan, a lélek hangjaival, annak rezonanciájával dolgozik. Ezzel kísérletezni izgalmas, megvigasztal és felemel. De ma  már nemcsak a zenével vigasztalódom, a filozófia, az olvasmányaim tesznek rendet bennem. Ám  a zene  örök játékszer marad.
 Kérdem: tudatában volt, hogy a révészi hang egyedülálló volt a világban?
-  Amikor az ember ráébred, megkapta a talentumot, a készséget, az boldog felismerés. Ezzel visszaélni nem szabad, örülök, hogy ez  nekem megadatott, és sokszor felnézek az égre,   mert Szakcsi Lakatos Béla egyszer kijelentette: mi  égi infúzió alatt vagyunk...

- Ha a hajdani bálvány visszanéz az akkori idők, illetve a mostani zenei munkásságára, akkor elégedett?

-  Igen! Sokszor rám olvassák, hogy többet is tehetnék ma.  De sajátos időrendben dolgozom, és rendre megtalálom azokat  a pillanatokat, amikor szívesen szólalok meg. 
 Végezetül: mit mond: mit csináltak mára azzal a zenével, amit elkezdtek?
 - Nagyon sok éve nincs televízióm, nem követem a mai eseményeket. Megmaradtam a bakelit-zene gyűjteményemnél. Ha a rádióban hallok tehetséget, felkapom a fejem, de  hűséges vagyok a kortársaimhoz, és az így is marad!  

Képgaléria  a koncertről ide kattintva!