Pazar látványt nyújt a megújult Magyar Király

Székesfehérvár - Hamarosan elkészül a Magyar Király Hotel. Lehetőséget kaptunk rá, hogy körülnézzünk odabent. Kalauzunk a szállodát működtető cég vezetője volt.

Tribolt Lajos

Már elbontották a palánkokat a megújult Magyar Király Hotel körül. Igaz, még van munka a lábazat borításával, a bejárat előtti rész rendezésével. Bent azonban már sokkal kedvezőbb kép fogadja az embert. Az egykori udvar helyén üveggel fedett hatalmas termet alakítottak ki. Molnár Albert, a Balance-99 Zrt. elnöke elmondta, hogy itt nagy létszámú konferenciákat, rendezvényeket lehet majd tartani. A mozgatható oldalfalakkal több méretűre is alakítható nagytermet három kisebb, 50-60 fős szekcióterem egészíti ki. Ezek igény esetén összenyithatóak.
A nagyterem alatt mélygarázs épült, amely 45 autó tárolására alkalmas. Mégpedig úgy, hogy egy szerkezet megemeli a járművet és alá egy másik is parkolhat.

 


A fölszinten van a konyha, amelyet a legkorszerűbb gépekkel szereltek fel. A korábbi étterem helyén ismét étterem nyílik, vadonat új bútorzattal, a falon elhelyezett régi fegyverekkel, látványkonyhával.
Az első emeleten megszűnt a díszterem. Régészek kiderítették, hogy az eredetileg az erkélyes részen volt, így odakerült vissza. Trónteremnek hívják, Szent István, Szent Imre és Szent László képe dísziti. A korábbi díszterem nagy fali képe az előtérben kapott helyet.
A szálloda 83 szobájában mintegy 160 főt tudnak elhelyezni. Van négy apartman, néhány egyágyas szoba, de a zöme kétágyas. Diszkrét eleganciával vannak berendezve, ahogy az illik egy négycsillagos hotelhez.
A felső szinten wellness terem is van, szaunával, fényterápiás fülkével.

 



A megnyitó után lesznek majd nyílt napok, amikor mindenki megnézheti az épületet. Jelenleg a műszaki átadás, hibajavítás folyik. A felújítás mintegy 2 milliárd forintba került, ebből 450  millió a pályázati pénz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!