Ötszáz köbméter szemét Budapest utcáin

Több mint 500 köbméter hulladékot takarítottak össze a tűzijátékot követően a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai - tájékoztatta a cég helyettes szóvivője közleményben az MTI-t péntek kora reggel.

feol.hu

Horváth László közölte: a rendezvények helyszínein elő- illetve utótakarítási munkákat végeztek, és több mint kétszáz hulladékgyűjtő tartályt illetve konténert helyeztek el a Kossuth téren, a Hősök terén, a Várban, valamint a rakpartokon.  
Hozzátette: a takarításban 60 locsoló, önfelszedő és szállító jármű, valamint 260 ember vett részt.
A repülőverseny helyszínét pénteken adják  át a szervezők - ezen a területen ezt követően tudunk takarítani, a pesti alsó rakparton pedig vasárnap estig tartanak a programok - áll a közleményben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!