Oszkó Péter nem tart a Malév-ügytől

Budapest - A tények azt igazolják, hogy 2010-ben sikerült elhárítani a Malév összeomlását, és megfelelő felkészüléssel a leállással egy időben újraindítható lett volna légitársaság - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a szombat Magyar Hírlapnak adott interjúban.

MTI

A korábbi pénzügyminiszter nem tart a Malévot és a Budapest Airport privatizációját vizsgáló parlamenti bizottságtól, mert mint mondja "a tények messzemenően igazolják, hogy én éppen elhárítottam a Malév összeomlását 2010-ben, és lehetővé tettem  a későbbi átalakítását és megmentését". Hozzátette azt is, hogy ezzel az új kormány sajnos nem tudott élni, és most igyekszik másokra hárítani a felelősséget.
   
"Valójában örülök, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság megfelelő nyilvánosságot ad majd a kérdések tisztázásához, viszont előzetes beismerő vallomásnak tekintem, ha a Fidesz nem fogja engedni, hogy a bizottság a tényleges bedőlést és annak valós okait is megtárgyalja, hanem mesterségesen 2010-ig próbálja korlátoznia vizsgálatot, és így elrejti a nyilvánosság elől az igazi kormányzati kudarc valódi okait" - magyarázta Oszkó Péter.
   
Költségvetési kérdésekről szólva a volt pénzügyminiszter azt fejtegette, hogy ésszerűbb lett volna folytatni a költségvetési kiadások lefaragását biztosító szerkezetátalakításokat 2010 nyarától, akkor most lényegesen jobb állapotban lenne mind az államháztartás mind a gazdaság és nem került volna a választások előtti időszakra politikai csapdahelyzetbe a kormány. 
   
Az EU-IMF hitel kapcsán Oszkó Péter felhívta a figyelmet: rövid távon fontosabb, hogy a Brüsszellel kialakult számos konfliktusra képes-e a kormány kompromisszumos megoldást találni, anélkül ugyanis nemcsak egy hitelmegállapodás esélye, de a piacok bizalma is gyorsan elpárologhat.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!