Oroszlánként a vérfürdőben

Az emléknap alkalmából bemutatták ifj. Damó Elemér nyugállományú ezredes Honvédtiszt az I. világháborúban című könyvét, amely tulajdonképpen édesapja hiteles visszaemlékezése, naplója a háború eseményeiről. Idősebb  Damó Elemér a 17-es fehérvári gyalogezred utászainak volt a parancsnoka.

- Mivel édesapám katona volt, gyermekkoromat a Budai úti gyalogsági laktanyában tölöttem. A huszas évekből emlékszem, amikor apám papírra vetette gondolatait a háború után, ebből egy többszáz oldalas kézirat lett. Ennek kiadására nem kerülhetett sor jó darabig, mígnem tíz évvel ezelőtt a padláson ismét megtaláltam a papírokat - mesélte a 93 éves, második világháborút is megjárt szerző, aki egy igazi ereklyét is mutatott a népes a közönségnek. Egy darab nemzeti színű szalagot, amely édesapjával megjárta az első, majd vele a második világháborút.
- Akkoriban szokás volt, hogy a pályaudvaron az asszonyok és lányok virágcsokrokat adtak be az ablakon a frontra induló katonáknak, amelyek  ilyen szalagokkal voltak átkötve. Apám átadta ezt nekem mikor hazajött, én is magammal vittem a frontra, velem volt a hadifogságban is. Sajnos a második világháború után nem volt alkalmam jelentést tenni neki, hogy megőriztem, mivel addigra elhunyt. Ebből is látszik, hogy a könyv közvetlen kapcsolatban áll Fehérvár lakosaival.

A könyvbemutató után sor került Markosfalvi Sipos Gyula szobrának leleplezésére a Helyőrségi Klub aulájában. Az ünnepségen jelen volt az egykori ezredparancsnok leszármazottja, Sipos Béla is, aki egy archív képet adott át Görög István ezredesnek,  a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete titkárának.

Vitéz Sipos Gyula ezredes  1915-től a Nagy Háború végéig volt a 17-es honvéd gyalogezred parancsnoka. Példamutató hittel, erővel, idegekkel vezette a tizenheteseket a doberdói, isonzói, erdélyi fronton. Tisztikara és legénysége rajongásig tisztelte és szerette, írták  róla egy tanulmányban. Azon kevés parancsnokok közé tartozott, akik nem tettek eleget  Linder Béla hadügyminiszter  utasításának, hogy a frontokról érkező alakulatokat le kell fegyverezni. Két fegyveres zászlóaljjal érkezett 1918. november 16-án a székesfehérvári pályaudvarra. Lapunk elődje, a Székesfehérvár és Vidéke    így írt: "Megjöttek a tizenhetesek! A lelkesedés, melybe örömkönnyek is folytak, leírhatatlan volt. Az ezred hős parancsnoka vezetésével vonult az emelvényhez, ahol Zavaros István tanító, a Nemzeti Tanács nevében üdvözölte őket." Két nap múlva az ezred a Zichy-ligetben sorakozott fel emlékművének átadására, amit lényegében az ezred tiszjeinek és legénységének adakozásából készített el Földes Szabó János szobrász. A tábori mise után Sipos Gyula ezredes katonás beszéddel adta át a városnak a szobrot megőrzés végett.   Az avatás után a tartalékosokat leszerelték.
A tizenhetesek vesztesége négyezer hősi halott volt, ez a szám az eltűntekkel, a fogságba esettekkel és a  sebesültekkel elérte a tízezer főt. Rájuk emlékeztet az oroszlános emlékmű mind a mai napig.