Nyögvenyelősen, de győzött a Vidi

Székesfehérvár - Nagy nehézségek árán, az utolsó pillanatban Vaskó góljával szerezte meg a győzelmet a Videoton FC a Haladás ellen.

Matók János

Mielőtt elkezdődött volna a találkozó, a sajtó képviselői azonnal feltették egymásnak a kérdést: de mit keres itt a klub nélküli, így kvázi munkanélküli edző, Pintér Attila? Az persze teljesen természetes, hogy a mérkőzésre lehetett kíváncsi, de a meccset megnézhette volna a televízió előtti kényelmes fotelből is. Szóval a jelenléte különböző találgatásokra adott okott. Mielőtt a hazaiak elkezdték volna a találkozót, a játékosok levették magukról az eddig használt mezt, s alatta ott virított az új, az úgynevezett retró mez, amely a legendás UEFA-kupás csapat sportfelszerelését idézte meg. Eltelt az első 10 perc, különösebb eseményt nem láthattak a nézők, legfeljebb az tűnhetett fel, hogy a hazai ultrák némán szemlélték az eseményeket. Aztán rázendítettek, de az addigi hallgatásuk okát nem lehetett sejteni. A 17. percben egy szöglet után Evandro tüzelt kapura, de az utolsó pillanatban egy lábról ismét szögletre vágódott a labda. Az ellentámadás végén Nagy II Gábor már betalált Tujvel kapujába, de előtte már lesen volt. Jött az újabb Vidi támadás, de Evandro a kapu mellé fejelte a labdát. A 26. percben a Haladás előtt adódott egy helyzet, ám Horváth jobb külsővel meglőtt labdáját Tujvel vetődve megfogta. A 28. percben újból a hazai kapusnak volt dolga, akkor Nagy Gábor elől szedte fel a labdát. A 32. percben a Hali csapatkapitánya, Tóth rántotta vissza a kiugró Gosztonyit, örülhetett, hogy megúszta sárga lappal, hiszen egy vélelmezhető gólt akadályozott meg szabálytalanságával. A 40. percben ismét egy szombathelyi helyzetet láthattunk, de az utolsó pillanatban Oliveira szögletre mentett. Ez akció is jelezte, hogy a vendégek nem egy, hanem három pontért érkeztek a Sóstói Stadionba, amelyeknek megszerzésére a második félidőben nyílt mindkét csapat számára lehetőség, hiszen az első 45 percben nem született gól. A szünetben viszont volt minek tapsolni és örülni: a Fehérvár Szépe vetélkedő idei döntős hölgyeit, szépségkirálynőit köszöntötték a pályán. Elkezdődött a második félidő, de Elek Ákos nélkül, akit Walter Lee váltott a Vidiben. Ami egy kissé azért volt furcsa, mert a "lepkesúlyú" spanyol támadó az ősszel eddig még nem sok vizet zavart, ellenben Nikoliccsal, aki amikor csak lehetőséget kapott, góllal jelentkezett. Az 50. percben végre futballra emlékeztető jelenetet láthattunk: a bal oldali védő Oliveira tört előre, majd 20 méteres lövését Rózsa csak nehezen kaparintotta meg. Előtte Evandro ugyan betalált a Haladás kapujába, de Márkus asszisztens tévesen lest jelzett. Eltelt tíz perc, s egyre gyakrabban harsant fel a fütty a Vidi görcsössé vált játéka miatt. A 62. percben Gosztonyi oldotta a feszültséget, miután Sándor labdájával befelé húzott, majd 17 méterről kapura lőtt, Rózsa bravúrral szögletre ütötte a labdát. A 69. percben ismét Rózsa oldotta meg a helyzetet Alves lövésénél. Cserélt a Haladás, ám a fedett lelátó Nikolics nevét harsogta ütemesen, őt követelték a hazai csapatba. Úgy tűnt, hogy Paulo Sousa is jobbnak látta behozni a pályára, Gosztonyit váltotta a 75. percben. Hogy aztán a 83. percben kapura is fejeljen, ám Rózsa hihetetlen bravúrral a bal alsó sarokból kiütötte a labdát. Aztán a  89. percben Tóth megkapta a 2. sárga, s így a piros lapját is. Mint 2001. augusztus 4-én, amikor Terjék góljával végül nagy nehezen 1-0-ra győzött a Vidi. Ez történ ezúttal is, hiszen egy beadás után a 90. percben Vaskó fejelte a labdát a kapuba, 1-0. Győzött a Vidi, de azért a játéktól nem ájultunk el...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!