Nőnek a rettegett kór kockázatai

Február 4. a Rák Világnapja. A halálos kór ellen az egész világon küzdenek a kutatók, az orvosok, a betegek és a családtagjaik. Hazánkban a rák szinte népbetegség, vezető helyet foglal el a halálozási okok listáján. A világnapon nálunk elsősorban a megelőzésre hívják fel a figyelmet a rákellenes küzdelem aktivistái.

Osváth Sarolta

Az orvostudomány rohamosan fejlődik, még sincs kellően hatékony gyógymód a félelmetes betegség ellen. A 2000-ben Párizsban megtartott első rákellenes világkongresszuson született elhatározás alapján évente világszerte egy napot arra szánnak, hogy felhívják a figyelmet a rákellenes küzdelemre. Hazánkban különösen időszerű a téma, mivel a nemzetközi statisztikák a magyar helyzet romlásáról tanúskodnak. Az okokról és a megelőzés lehetőségeiről Lőrinczné Táborfi Juliannától, a „A rák ellen az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány ügyvezetőjétől érdeklődtünk.

- Hol tart Magyarország a rákos megbetegedések terén?

- Az amerikai rákközpont (NCI) adatai szerint az ötven adatszolgáltató ország közül a nyolcvanas évek óta Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedés és halálozás mind a férfiak, mind a nők esetében.  A férfiaknál az első, a nőknél a harmadik „helyezés” a miénk, nincs még egy ország, ahol mindkét nem esetében ilyen negatívak lennének az adatok. A hetvenes években Ausztriához hasonló volt nálunk is a helyzet, ők most a 19. helyen állnak a férfi halálozás tekintetében, miközben mi az első helyre kerültünk. A férfiaknál elsősorban a prosztata-, a vastagbél-, a tüdő- és a szájüregi rák megbetegedések számának növekedése jellemző. Például ez utóbbi két ráktípusban – a nőknél és a férfiaknál egyaránt, de nem egyenlő arányban, az utóbbi évtizedben  többszörösére emelkedett a halálozások száma. Sajnos, kevés eredményt hoznak a szűrőprogramok, pedig például a gége, a nyelőcső, ajak-rákok egyszerű és relatíve olcsó vizsgálattal könnyen kiszűrhetőek lennének. Tulajdonképpen egyedül az emlőrák esetében javultak határozottan a statisztikai adatok. Az utóbbi időben évente 30 ezer rákos beteget veszítünk el, sajnos egyre több közöttük a középkorú és az egészen fiatal is.


 
- Mi lehet a mögött, hogy hazánkban egyre magasabb a rákbetegség kockázata? Van ennek valamilyen speciális oka, magyarázata? 

- A gyakori megbetegedések kialakulásának egyik fő oka a helytelen táplálkozás, ma már kimutatható, hogy 35-45 százalékban közrejátszik e betegségben. Jelentős kockázati tényezőt jelent a mentálhigiénés állapotunk is, amelyet alapvetően meghatároz a növekvő társadalmi bizonytalanság és feszültség, a folyamatos stressz, ami naponta ér bennünket. És sajnos, nem épültek be kellően az életünkbe azok az egyszerű, pénzbe nem is kerülő, technikák, amelyek segítségével feloldhatók lennének ezek a feszültségek. Például a mozgás, a fizikai aktivitás vagy/és a probléma „kibeszélése” - hatékonyan segíti a nehézségek feldolgozását.
 
- Szakmájára nézve Ön dietetikus. Mit tanácsol, hogyan táplálkozzunk, hogy elkerüljük a rákot? 

- Nagyon fontos az egészséges és tudatos életmód, amelynek meghatározó  eleme, hogy lehetőleg minél több friss, nyers, természetes és vegyszermentes termékeket fogyasszunk. Kerüljük a tartósítószerekben, adalékanyagokban, színezőanyagokban, ízfokozókban gazdag ételeket és élelmiszereket. Gyakran érvelnek azzal, hogy ezek mind engedélyezett szerek és anyagok, azonban olyan vizsgálati eredményeket nem ismerünk, melyek arra vonatkoznak, hogy a fenti anyagok összességében milyen hatással vannak a szervezetünkre. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mai életforma és az adottságok sokak számára nem teszik lehetővé az úgynevezett „egészséges táplálkozást”, azaz a drága biotermékek fogyasztását. De vannak olcsó hazai zöldségfélék is, amelyeket szinte elfelejtettünk. A cékla, a sütőtök, a feketeretek például ilyenkor télen is kapható. Mindenkinek ajánlom például a petrezselyem-zöld napi fogyasztását, vasban, C- vitaminokban gazdag, természetes forrás, szinte minden étel ízesíthető vele, de lehet például finom üdítőitalt is készíteni belőle.

- Ön szerint kinek és mit kellene többet, vagy másként tenni a rák elleni küzdelem sikerességéért?

- Rendkívül fontos lenne a szakmai- és civil szervezetek tevékenységének összefogása a lakosság egészségének megőrzéséért. Az immár 27 éve működő alapítványunk az idén ezt a feladatot szeretné megvalósítani, ezért az alapellátás felé „nyitunk”. A háziorvosokat, a gyógyszerészeket megismertetjük azokkal az Alapítvány által  nyújtott gyógyulást segítő lehetőségekkel, amelyeket a rákbetegnek ajánlunk. A betegek jó része – ha igényelné is -, magától nem biztos, hogy eljut azokra a helyekre, ahol segítséget kap a kezelések után, ahol tájékoztatják a helyes táplálkozásról, megismertetik az egészségjavító életmód szempontjaival, technikáival, vagy foglalkoznak a pszichés problémáival. „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Alapítványnál pszichológusok, dietetikusok, orvos-természetgyógyászok állnak rendelkezésre, tanácsokkal látják el a betegeket, a szakemberek munkáját pedig előadásokkal, továbbképzésekkel támogatják. Munkánkban fontos szerepük van a civil önkénteseknek, szeretnénk, ha egyre többen csatlakoznának, egészségügyi és szociális területen tanuló, dolgozó fiatalok, gyógyult rákbetegek és családtagjaik, illetve mindenki, aki segíteni tud és szeretne a rák elleni küzdelemben.

2000. februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők történelmi dokumentumot írtak alá, amelyben  világméretű összefogásra szólítottak fel az emberiséget a halálos kór ellen. Az összefogás szimbólumaként február 4-ét a Rák Világnapjává nyilvánították.

 

 

A Rák Világnapjának központi rendezvényét csütörtökön a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Szakállamtitkársága épületében rendezték meg a Magyar Rákellenes Liga szervezésében. A résztvevők tájékoztatást kaptak egyebek közt a rokkantsági nyugdíjak változásáról, amely a betegséggel megküzdők széles körét érinti. Nagy érdeklődés kísérte a rossz hírek közlése és fogadásával foglalkozó, valamint a gyógyszerhamisítások helyzetéről szóló és a daganatos betegségek gyógyításában fontos szerepet játszó tápláltsági állapot jelentőségét bemutató előadást. A rendezvényen fellépett az Újjászületés Rehabilitációs Táncklub, melynek tagjai gyógyult mellrákos betegek és elhangzott Várj még! című dal ősbemutatója a pusztaszabolcsi Retrock együttes előadásában. A Liga 5700 tagot tömörítő 43 alapszervezete országszerte rendezvényeket tart a Rák Világnap alkalmából.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!