Női kézilabda-vb - Bravúrdöntetlen a spanyolok ellen (nyilatkozatokkal)

Szocsou - Zácsik Szandra hat másodperccel a vége előtt dobott góljával a magyar női kézilabda-válogatott 21-21-es döntetlent játszott az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyol csapattal a kínai világbajnokság középdöntőjének szombati játéknapján.

MTI

A második játékrész elején sikerült egyenlíteni, de vezetéshez egyszer sem jutott Mátéfi Eszter együttese. A csata végig szoros volt, és végül Zácsik bombája pontot ért.

Vasárnap, közép-európai idő szerint 10:15 órakor az olimpiai és Európa-bajnok norvég együttest legyőző dél-koreaiak következnek.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány:
"Olykor +ellenszélben+ játszottunk, de több szót nem szeretnék erre vesztegetni, mert nagyon sok technikai hibát követtünk el, ezek többsége ki nem kényszerített hiba volt, olykor csak egymás lábához vagdostuk a labdát. A bíráskodásról csak annyit: nem egyformán ítélték meg a belemenéseket és a hétmétereseket. A lányok hatalmas szívvel küzdöttek, büszke vagyok rájuk. Arra azonban nem, hogy az első félidőben gyakorlatilag bent maradtunk az öltözőben, pedig egész nap azt mondogattam nekik, hogy ez már egy középdöntő, ráadásul a másik csoport győztesével játszunk. Nagyon fiatal együttessel raboltunk pontot a spanyoloktól, ez előremutató a jövőre nézve. Sajnálom, hogy nem nyertünk, igaz az is, hogy egyetlen pillanatig nem vezettünk."

Zácsik Szandra:
"Kőkemény meccs volt, nehezen melegedtünk be, a spanyolok meg nagyon pörögtek. Az is baj volt, hogy nem játszottuk végig a támadásainkat, sokszor hamar ellőttük a labdát. A védekezésben próbáltunk mi is annyira keményen küzdeni, mint ellenfelünk, de a spanyolok támadásban is rettenetesen agresszívan kézilabdáztak. Kár, hogy a spanyolok némi bírói segítséget is kaptak. Örülünk az egy pontnak, az is valami, de sokkal jobb lett volna nyerni."

Jorge Duenas, spanyol szövetségi kapitány:
"A magyar csapat remekül küzdött és óriási meccset vívtunk, sajnálom az elvesztett pontot. Az elején jobban kezdtük a mérkőzést ellenfelünknél, de minden pillanatban elmondtam a játékosaimnak, hogy egy pillanatig se gondolják azt, hogy megnyertük a mérkőzést."

Korábban:
Koreai Köztársaság-Norvégia 28-27 (13-14)
Románia-Kína 40-19 (21-12)

Az állás: 1. Spanyolország 5 pont, 2. Románia 4 (95-69), 3. Koreai Köztársaság 4 (88-80), 4. Norvégia 4 (77-71), 5. MAGYARORSZÁG 1, 6. Kína 0

A csoport további programja:
vasárnap:
Koreai Köztársaság-MAGYARORSZÁG 10:15 ó
Kína-Norvégia 12:15 ó
Spanyolország-Románia 14:15 ó
kedd:
MAGYARORSZÁG-Kína 10:15 ó
Norvégia-Spanyolország 12:15 ó
Románia-Koreai Köztársaság 14:15 ó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!