Német házaspárt mentettek ki a Velencei-tóból

A meteorológiai nyár utolsó hétvégéjén is volt dolga a vízirendőröknek a Velencei-tavon. Az utolsó pillanatban mentették ki a német házaspárt a merülő csónakból

feol.hu

Augusztus 29-én, szombaton délután a másodfokú viharjelzés ellenére is sokan voltak a Velencei-tavon szörfökkel, vitorlásokkal - kihasználva a jó szelet. Ezt látva a vízirendőrök azonnal Hemilton hajójukba szálltak, hogy kitessékeljék a vízben levőket.

Amikor a tó ún. „öregtisztás” elnevezésű részéhez értek, ami a sukorói evezős pályával szemben található, a nádasban egy rikító sárga színű csónakra lettek figyelmesek. A vízi eszközön ugyan volt egy akkumulátoros motor, de valószínűleg felmondta a szolgálatot, mert a csónak egyhelyben állt, miközben a benne lévő házaspár azon igyekezett, hogy a széllel szemben a part felé evickéljen, lapáttal a kezében. A gumicsónak vélhetőleg valahol ki is lyukadt, mert már bokáig állt benne a víz.      
A nagy esőzés és az erős szél ellenére sikerült partra vontatni a csónakot. A rendőrhajóból a házaspár pedig szárazon szállt ki - köszönhetően a hajó kabinjának, ami menedéket adott nekik.     

Pallag József r. ftzls. a német házaspárral és a gumicsónakkal.

Fotó: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!